Már tavasszal jöhet a magáncsőd?

Pénzcentrum2013. február 26. 09:32

Már a parlament tavaszi ülésszakán a képviselők elé kerül a magáncsődre vonatkozó kereszténydemokrata javaslat − mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára az országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságában, ahol a devizahitelesek helyzete volt napirenden.

Pleschinger úgy látja, ezeken túl további mozgástere már nem igazán van a kormánynak. A nem fizető adósok között nincs jelentős különbség aszerint, hogy hitelük forint- vagy devizaalapú − idézte a Magyar Bankszövetség felmérését Kovács Levente főtitkár. A PSZÁF pénteki gyorsjelentése szerint a negyedik negyedévben a lakossági szektorban a nem teljesítő hitelek állománya 0,5 százalékponttal, 16,2 százalékra emelkedett, a romlás mind a forint-, mind a devizahiteleket érintette.

Az ötlet már tavaly tavasszal is felmerült, akkor azonban elég hamar lesöpörték az asztalról. Leginkább azért, mert úgy lenne értelme bevezetni, ha mostani késedelmes adósokra nem vonatkozna, de akkor pedig pont a kormáyn legfontosabb célját nem érné el vele.

Címkék: