Csonkított testek, csicskák, prostituáltak az uzsorások nyomában

Pénzcentrum/MTI2011. augusztus 16. 13:35

Jelenleg 98 ügyben folyik eljárás uzsorások ellen, a legtöbb Borsod megyében zajlik. A havi 100 százalékos kamat miatti rabszolgaságból egy évtizede szabadulni nem tudó emberek arról panaszkodnak, hogy a tartozást veréssel hajtják be rajtuk, de az sem ritka, hogy az uzsorások eladják vagy prostitúcióra kényszerítik rokonaikat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság az MTI érdeklődésére közölte: jelenleg 98 nyomozás vagy feljelentéskiegészítés van folyamatban uzsorás tevékenységekkel összefüggésben az országban.

A legtöbb, 27 ügy Borsod megyében zajlik, utána Szabolcs (20) és Szolnok megye következik (10). Az eljárásokban 141 elkövető került a rendőrség látókörébe. Jelenleg 28 ember előzetes letartóztatás, kettő lakhelyelhagyási tilalom, egy pedig őrizetbe vétel hatálya alatt áll. A múlt hónapban uzsorás vagy azzal összefüggő tevékenységek miatt 9 eljárást fejeztek be: 4 esetben bizonyíték vagy bűncselekmény hiányában megszüntették az eljárást, két ügyben vádemeléssel, háromban pedig a feljelentés elutasításával zárult a nyomozás. A befejezett ügyekben 10 embert hoztak összefüggésbe a bűncselekményekkel.

A mélyszegénységben élő, főként roma családok elmondása szerint azért fordulnak uzsorásokhoz, hogy enni tudjanak adni gyermekeiknek. Az uzsorások azonnal megjelennek a segélyek kifizetésekor, és behajtják a törlesztést, és csak a "jóindulatukon" múlik, ha a családi pótlékból, gyesből, szociális támogatásból visszaadnak pár ezer forintot, persze szintén kamatra - mondták.

Egy középkorú, három gyermeket nevelő sajóhidvégi asszony az MTI tudósítójának azt mondta, 12 évébe telt, amíg meg tudott szabadulni egy kezdeti 50 ezer forintos kölcsöntől. Tartozása csak nőtt, így csaknem ötmillió forintot szedtek el tőle az évek alatt, de feljelentést nem mert tenni a fenyegetések miatt.

A Taktaközben sértettek arról beszéltek, az is előfordult, hogy baleset-biztosítással rendelkezőket arra kényszerítettek, vágják le egyik ujjukat. Szabolcs megyében az sem ritka, hogy a fizetni nem tudó adóst eladják csicskának, de az is megtörténik, hogy gyermekeiket prostitúcióra kényszerítik - mondták kisebbségi vezetők, akikhez gyakran fordulnak panasszal a helybeliek. Csak annyit tudnak segíteni, hogy a rendőrséghez irányítják őket.

Ha az adósnak van értéke, ingatlana, azt elveszik. Több településen is látni olyan házakat, amelyeket szociálpolitikai támogatásból építettek az építőipari vállalkozóként is tevékenykedő uzsorások, majd lebontották, s az építőanyagból más családnak "új házat" építettek. Ilyen ügy miatt indult büntetőper idén márciusban Szerencsen, ahol 202 vádlottat állítottak bíróság elé, csaknem félmilliárd forintos csalás miatt.

Miközben a kamatrabszolgaságba kényszerült emberek egyre szegényebbek lesznek, az uzsorások szemmel láthatóan gyarapodnak. Egy uzsorásnak mondott ember, aki tagadja tevékenységét, az MTI tudósítójának azt mondta: a kölcsönadók tulajdonképpen jót tesznek az emberekkel, mert segítenek rajtuk, nem engedik, hogy éhezzenek a gyerekek. A 100 százalékos kamatot túlzónak tartja, de havi 10 százalékot elfogadhatónak nevezett, megjegyezve, a "bankok sem ingyen hiteleznek".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kamatrabszolgaságról elhíresült települések polgármesterei az MTI tudósítójának azt mondták: nagyon nehéz az uzsorások ellen fellépni, mert hivatalosan hozzájuk nem érkezik panasz, "pletykákra pedig nem építhetnek". Néhány önkormányzat úgy próbált segíteni, hogy részletekben fizette ki a szociális támogatást, de mivel ez nem jogszerű, nem lehetett megoldás. A szociális kártya vagy a folyószámlára utalás bevezetése sem jelent orvosságot a problémára, mert a kölcsönadók begyűjtik a bankkártyákat, és ők maguk veszik le a pénzt, vagy sokszor hitel felvételére kényszerítik az adósokat.

"Nagyobb üzlet az uzsora, mint a kábítószer vagy a fegyver"

A polgári és a büntetőjog is ismeri az uzsora fogalmát, és súlyos jogkövetkezményeket fűz ahhoz a magatartáshoz, amikor valaki a másik fél helyzetét egyoldalú előnyök szerzése érdekében úgy használja ki, hogy az érintett csak hátrányokat szenved - mondta az InfoRádiónak Magyar György.

Az ügyvéd emlékeztetett arra, hogy az uzsorakamat nincs százalékosan meghatározva, mindig a bírói mérlegelés és az eset összes körülményeinek vizsgálata dönti el, mikor lépi át az úgynevezett törvényes vagy szokásos kamat szintjét.

A polgári törvénykönyv egyébként semmisségi jogkövetkezményeket fűz az uzsorás szerződésekhez - magyarul érvényteleníti azt. A büntető törvénykönyv három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni az uzsorázást, bűnszövetség esetén pedig már öt évig terjedhet a büntetés - tette hozzá Magyar György.

Címkék:
prostitúció, prostituáltak, rabszolgaság,