Hiteltörlesztési gondok: fogytán a félretett pénz

Pénzcentrum2009. április 9. 09:00

A Nielsen fogyasztói bizalmi indexe a februári 45 pont után márciusban 37-re csökkent, miközben a tavalyi második félévben még 71, sőt 2005 első felében 90 pontot ért el. A következő tizenkét hónap munkalehetőségeit negatívan ítéli meg az egy hónappal korábbi 59 után a válaszadók 63 %-a.

A közhangulat gyors változását tükrözi, hogy a saját pénzügyi kilátásaikat rossznak tartók aránya a februári 40 %-ról márciusra 51 %-ra emelkedett, vagyis már a többség gondolja anyagi helyzetét kedvezőtlennek a következő egy évben. A jelenlegi időszakot a szükséges és kívánatos termékek megvásárlására februárban még a megkérdezettek 12 %-a tartotta kedvezőnek, márciusban azonban arányuk 9 %-ra olvadt.

A félretett pénzzel rendelkezők aránya (18 %) nem változott, hitelterhe a megkérdezettek több mint egyharmadának (39 %) volt. A devizaalapú hitelek visszafizetésének esélyeit viszont a válaszadók sokkal sötétebben látták a korábbinál. Az érintettek 6 %-a márciusban kifejezetten arról számolt be, hogy a jövőben nem lesz képes a törlesztésre. A hitelteher komoly problémát 64 % számára jelent, szemben a februárban feltárt 44 %-kal. Kisebb nehézségekkel 25 % számol. A márciusi Nielsen-felmérés szerint gond nélkül mindössze 4 % törleszt.

Friss hír: Hárommillió magyar lakástulajdonos tesz a hitelválságra! Te köztük vagy?

Címkék: