Újranyithat a legendás balatoni strand: lépett a polgármester, erre készülhetnek a nyaralók

Pénzcentrum • 2026. június 23. 09:45

Újra megnyílhat a keszthelyi egyetemi strand, amely évekig népszerű fürdőhelye volt a helyieknek és az egyetemistáknak. A város vezetése azt szeretné, hogy a Balaton-parti terület továbbra is közösségi célokat szolgáljon, és ha az egyetem nem kívánja fenntartani, egy sportegyesület bevonásával biztosítaná a működtetését.

A keszthelyi egyetemi strand újranyitását kezdeményezte Tóth Gergely polgármester a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), valamint a Georgikon Campus vezetésénél. Az egykori ATEK-strand hosszú éveken át népszerű találkozó- és fürdőhely volt az egyetemisták és a helyiek körében, emellett az evezősök és a vitorlázók számára is fontos vízre szállási pontként szolgált.

A Libás Strand és a Városi Strand között húzódó, közel két kilométeres partszakaszon ez az egyetlen hely, ahol sólya található, és korábban egy stég is rendelkezésre állt a fürdőzők számára. Bár a terület egy része önkormányzati tulajdonban van, a nagyobb hányad az egyetemhez tartozik, így annak jövőjéről elsősorban az intézmény dönthet.

A polgármester hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a vízitelep továbbra is az egyetem tulajdonában maradna, és a jövőben is strandként működne. Elképzeléseik szerint a Helikon Strandhoz hasonlóan ingyenesen használható fürdőhelyként szolgálhatna a keszthelyiek és a városba látogatók számára.

Tóth Gergely szerint, amennyiben az egyetem értékesíteni kívánja a területet, addig is érdemes lenne a korábbi gyakorlatnak megfelelően a nyári időszakban megnyitni azt az egyetemisták és a nagyközönség előtt. Kiemelte, hogy a Balaton közelsége, valamint a strandolási és vízi sportolási lehetőségek a keszthelyi egyetem egyik legfontosabb vonzerejét jelentik, amelyet az intézmény korábban saját képzéseinek népszerűsítése során is hangsúlyozott. Ha pedig az egyetem végleg lemondana a strand üzemeltetéséről, az önkormányzat szívesen közreműködne egy olyan sportegyesület megtalálásában, amely vállalná a létesítmény működtetését.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Katona Tibor, MTI/MTVA

Címkék:
önkormányzat, Balaton, egyetem, strand, nyár, polgármester, fürdőzés, hellovidék, zala, keszthely,