Vajon milyen lehet a hód íze? Elővesszük a régi recepteket, és azt is kiderítjük, mivel lehetne ma helyettesíteni, ha nem akarjuk a barátainkat egy igazi...
Különleges állatvédelmi programot indít a magyar börtönökben a "Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány" és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos támogatásával - közölte az alapítvány.
A közlemény szerint a program lényege, hogy menhelyi kutyák kerülnek ideiglenesen két hazai börtönbe, ahol az elítéltek - szakemberek irányításával - gondoskodnak az állatokról, valamint tanulnak tőlük és velük. A közös célok megerősítéseként együttműködési megállapodást írt alá Vetter Szilvia, az alapítvány kuratóriumi elnöke és Tóth Tamás bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka képviseletében Schmehl János bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok biztonsági és fogvatartási helyettese. Az eseményen részt vett Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos is - írták a közleményben. Mint kiemelték, a cél kettős: segíteni a fogvatartottak társadalmi visszailleszkedését, miközben valós támogatást kap a hazai állatvédelem.
Az alapítvány csaknem 17 millió forinttal támogatja a Magyarországon egyedülálló program elindítását. A támogatásból kialakítják a kutyák számára szükséges kenneleket, biztosítják az elhelyezésükhöz és gondozásukhoz szükséges felszereléseket és eszközöket, valamint a megfelelő higiéniai feltételeket is. A cél az, hogy ezek a gazdátlan kutyák olyan nyugodt és biztonságos környezetben élhessenek, ahol minden nap számíthatnak emberi törődésre, és méltó körülmények között várhatják, hogy végleges otthonra találjanak - hangsúlyozták.
A program megvalósításában a Pumi Veszprémi Állatmenhely Alapítvány is közreműködik, melynek segítségével egyelőre tíz kutya kerül a büntetés-végrehajtási intézetekbe - öt Veszprémbe és öt Tiszalökre -, ahol az elítéltek felkészítése az állatok szakszerű gondozására hamarosan megkezdődik - tették hozzá. Bár a börtönök és a kutyák kapcsolata nem új keletű - hiszen összesen 123 szolgálati kutya segíti a büntetés-végrehajtási szervezet feladatainak ellátását -, ez a mostani kezdeményezés új dimenziót nyit az állatvédelem és a büntetés-végrehajtás rehabilitációs szakmai tevékenysége terén.
A kutyák jelenléte nemcsak a fogvatartottak mentális egészségére hat kedvezően, hanem segíti őket abban is, hogy elsajátítsák a gondoskodás és a társas együttélés alapvető mintáit, a kutyák pedig szocializációs folyamaton mennek keresztül, melynek során megtanulnak bízni az emberekben, és elsajátítják az alapvető engedelmességet - mutattak rá a közleményben.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







