19 °C Budapest
Amíg el nem romlott a minap a mosógépünk, fogalmunk sem volt róla, milyen veszélyeket rejthet, ha időként nem mossuk át magát a gépet is szakszerűen. A kisgépszerelők tanácsai következnek, első kézből!

Kész horror, milyen alattomos élősködő lakhat a mosógépben: akár halált is okozhat

2024. február 23. 17:01

Amíg el nem romlott a minap a mosógépünk, fogalmunk sem volt róla, milyen veszélyeket rejthet, ha időként nem mossuk át magát a gépet is szakszerűen. A tartályban alattomosan megtelepedő fekete penész ugyanis óriási veszélyeket rejthet! A kisgépszerelők tanácsai következnek, első kézből!

Jó pár éves, sokat használt mosógépünk van, épp lejárt garanciával – rettegtünk is, hátha máris ki kell dobni! Az első jó tanács - amit a vidéki szerelőtől a javításkor hallottunk: ha elromlik a mosógép, már csak környezetvédelmi okokból sem érdemes egyből a cserén gondolkodni, próbáljunk meg egy kisgépszerelőt keresni, hátha pár tízezer forintból még megmenthető. Bár, ha épp a digitális kijelzője romlott el, ami elég gyakori az újabb mosógépeknél, azt már csak egyben lehet cserélni, és minimum 60 ezer forintunk bánhatja, de egy próbát megér. Ami viszont ennél is fontosabb, amíg működik, addig is érdemes rendszeresen átmosni, hogy minél tovább használhassuk!

A mosógépet is havonta érdemes alaposan kitisztítani

Nem mindenki tudja, hogy a mosógépnek nem csak az öblítő- és mosószertartályát kell időnként kitisztítani, hanem azt a részt is, ami mögötte van! Fogkefével – penészölő tisztítószerrel érdemes alaposan átsúrolni, mert a tartály mögött és fölött, hátul, láthatatlanul is könnyen megülhet és elszaporodhat benne a fekete penész.

A mosógépszerelő ezért első körben azt tanácsolta: vegyük ki az öblítőtartályt, aztán világítsunk be egy mobillal, akkor meglátjuk, ténylegesen mekkora a baj!

Ezt a nedves környezetet ugyanis nagyon imádják a penészgombák, és sajnos a mosás során a ruhák közé is bekerülnek majd.

De mi is az a fekete penész, hogyan védekezzünk ellene?

A fekete penész a mosógépben egy gyakori és kellemetlen probléma, amelyet a nedves és meleg környezet okoz. Nemcsak rossz szagot ad a ruháknak, hanem egészségkárosító is lehet. A penész jelenléte ugyanis kifejezetten egészségromboló: allergiákra hajlamosít, irritálja a nyálkahártyát, orrfolyást és tüsszögést okozhat. Legyengült immunrendszer esetén betegségeket is kiválthat, vagy épp rosszabbíthatja a már meglévőket. Különösen a légzőszervi betegségekben, például asztmában szenvedőknek veszélyes a jelenléte, de súlyos tüdőbetegségeket is előidézhet. Mérgező toxinja a legsúlyosabb esetben akár halált is okozhat.

A penész elleni küzdelemhez rendszeresen tisztítani kell a mosógépet, különösen a gumitömítést, a mosószer- és öblítőtartályt, a szűrőket és a lefolyócsövet.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tisztításhoz használhatunk természetes vagy vegyi anyagokat, például ecetet, citromsavat, fehérítőt, trisót vagy teafaolajat.

  • A tartály letakarításához a legegyszerűbb, ha teljes egészében kiszeded a tartályt, majd hipós víz és zuhany segítségével letakarítod az egészet. Érdemes egyébként minden használat után szárazra törölni egy papírtörlővel, így ritkábban lesz szükség a teljes takarításra. Általában ez az alkatrész könnyen eltávolítható a mosógépből. Ha nehézségekbe ütközöl, olvasd el a gép kézikönyvét.
  • A tisztítás után fontos, hogy alaposan szárítsuk meg a mosógépet, és hagyjuk nyitva az ajtaját és a tálcát.

A penész megelőzéséhez – hívta fel rá a figyelmet a mosógépszerelő - érdemes alacsony hőmérsékleten mosni, kevesebb mosószert és öblítőt használni, és gyakran elindítani egy üres mosást magas hőmérsékleten.

Mire kell még odafigyelni a mosógép tisztításakor?

Végezetül pontokba szedtük a lényeget:

  1. Alapos tisztítás: Üres mosógépbe tegyünk egy keveset fehér ecetet vagy klórtartalmú tisztítószert, majd futtassunk egy forró vizes mosási ciklust. Ez segít eltávolítani a penészgomba spóráit és egyéb szennyeződéseket.
  2. Gumi tömítés tisztítása: A mosógép ajtajának gumitömítését rendszeresen tisztítsuk meg, mivel itt gyakran gyűlhetnek össze penészgomba spórái és egyéb szennyeződések. Használjunk ecsetet vagy szivacsot és meleg szappanos vizet a tisztításhoz.
  3. Szellőztetés: Fontos, hogy a mosógép ajtaját és adagolófiókját minden mosás után szellőztessük ki, hogy elkerüljük a nedvesség felhalmozódását és a penészgomba kialakulását.
  4. Rendszeres takarítás: Tisztítsuk meg rendszeresen a mosógép adagolófiókját, szűrőjét és a mosógép belsejét. Az elakadt szennyeződések hozzájárulhatnak a penészgomba kialakulásához.
  5. Nedvességelnyelők használata: Helyezzünk nedvességelnyelőket a mosógép közelébe, hogy segítsünk a nedvesség csökkentésében a környezetben.
  6. Szellőzés javítása: Ha lehetséges, próbáljunk meg javítani a mosógép körüli szellőzést, hogy segítsünk a nedvesség és pára eltávolításában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom