Észak-Macedónia, Görögország és Albánia közösen készíti elő a Preszpa-tó térségének felvételét az UNESCO világörökségi listájára.
Ismerősei közül egyedül csak ő tudott úszni, ezért gondolkodás nélkül a pécsi csónakázótóba ugrott az a hajléktalan férfi, aki július 8-án kimentett egy nőt a vízből. Németh György a Telexnek azt mondta: a tó másik oldalán sokan voltak, de ők inkább elfordították a tekintetüket, pedig szerinte az emberi élet mindennél többet ér. A férfi korábban Ausztriában dolgozott, napelemeket szerelt, de aztán súlyosan megsérült, írja a Telex.
A fedél nélküliként élő Németh György július 8-án szombaton az ismerőseivel sörözött és beszélgetett a tó partján. Ott volt a közelben egy nő is, aki egy ideje már zavartan viselkedett. Aztán váratlan dolog történt.
Ott ült a part szélén, nézte a vizet, és egyszer csak eltűnt. Én nem is vettem észre, az egyik haver kiáltott fel. Azonnal nekivetkőztem, és ugrottam utána. Az emberélet mindennél többet ér.
A mentés nem volt egyszerű a tóban, ahol 2 méter mély is lehet a víz. Németh György a kezével kapaszkodott a nőbe, és érezte, ahogy a nő a kapálózásával nyomja lefelé.
A Telex információi szerint a zavartan viselkedő nőt azóta már ki is engedték a kórházból. Németh György utólag rakta össze magának, hogy egyedül ő segített a vízbe esett asszonyon.
Itt voltunk négyen, de csak én tudtam úszni. A másik oldalon meg sokan voltak, de inkább elfordították a tekintetüket.
A férfi jól ismeri a környéket, mivel húsz évig gyakorlatilag a szomszédban lakott egy önkormányzati bérlakásban, amit azóta lebontottak. Nagyjából másfél évtizede a város választás elé állította: egy másik lakásba költözik, vagy egy komfort nélküli épületbe a Szigeti tanya nevű városrészben. Utóbbit választotta a nyugalom reményében. Az elmúlt éveket viszont Ausztriában töltötte, ahol villanyszerelő végzettségét hasznosította: napelemeket szereltek, telepítettek.
Munka közben sérült meg néhány hónapja: egy erős széllökés a kezében lévő napelembe kapott, és magával rántotta a tetőről. A hétméteres zuhanást nem úszta meg, rengeteg csontja törött el. Ebből még mindig nem épült fel, a legkomolyabb sérüléseket a medencecsontján és a karjain szenvedte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Pokoli fájdalmaim voltak, de Ausztriában nem fogadták el az uniós tb-kártyámat, csak injekciókat kaptam. A vérhígító és a tetanusz 800 eurójába került a haveromnak, aki a munkát szerezte
- mesélte György a lapnak.
Hazahozták, és ismerősöknek köszönhetően már Pécsen „rakták össze”. De az orvosok szerint a teljes felépülésben már nem bízhat: „Most is zörögnek a csavarok.”
Magyarországra visszatérve nem várt fejlemény fogadta, ugyanis a korábban kiutalt ingatlanba nem tudott bemenni. Úgy tűnik, hogy egykori párja nem fizette a díjakat, és el is tűnt, így minden le volt lakatolva. Azóta az utcán él, megtakarításai nincsenek.
A baleset és a hazatérés után vált hajléktalanná, és azóta csak kisebb munkákból vannak bevételei. A ligetben rendezvényeknél szokott még segíteni, apróbb szereléseket is elvállal, de a megterhelő munkát nem bírja a sérülések miatt. A napjai nagy részét éppen ezért a tó környékén tölti, és a többiek már aggódnak, ha esetleg nincs a környéken.
Azt hitted, októberre kihalt a Balaton? Sztárfellépők, ingyenes programok és halas finomságok jönnek
Ősszel is érdemes lehet útra kelni a Balatonhoz, különösen akkor, ha egy jó halas fogás, egy koncert vagy egy családi program is belefér a hétvégébe.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







