Mikor és hogyan történjen a kerti hortenzia metszése ősszel? Mutatjuk az őszi ültetés, gondozás és téliesítés legfontosabb lépéseit.
Ez a nyár egyik legjobban várt természeti jelensége itthon: még David Attenborough sem hagyta ki
Zajlik az egyedi látványt nyújtó kérészek násztánca, azaz a tiszavirágzás, amely páratlan szépsége mellett rendkívüli ökológiai jelentőségű esemény is.
A nyár egyik legjobban várt természeti jelensége a tiszavirágzás. Az egyedülálló látványosság idén június második felében vette kezdetét a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A rövid életű, tömeges násztáncot járó rovarok – amelyekről már az ókorban is említést tett Arisztotelész – legnagyobb európai egyedei elérhetik a 2,5-3,8 centiméter nagyságot, fehér farksertéikkel pedig akár a 12 centiméter hosszúságot is meghaladhatják. A tiszavirágok (Palingenia longicauda) két pár szárnya hártyás, gyengén recézett és világosbarna színű. A nőstények teste és szárnya nagyobb a hímekénél, farksertéik rövidebbek, ezért gyorsabb repülésre képesek.
A kérészek rajzása általában szakaszokra osztható. Az előrajzás alkalmával százával repülnek az állatok, majd a leglátványosabb főrajzás során milliónyian is szállhatnak a víz felett. Az utórajzáskor pedig csak néhány tucat állattal találkozhatunk. A rajzás a késő délutáni, illetve esti órákban zajlik.
Látványossága mellett ökológiai szempontból is jelentős esemény a Tisza kivirágzása, hiszen számos hal-, madár- és békafaj táplálékául szolgálnak. A tiszavirág lárvája az aljzaton történő furkálással élőhelyet is teremt más mederfenéki élőlények számára.
A mesés természeti jelenséget David Attenborough is megcsodálta már a Körösnél:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
@termeszetfilmek
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







