Meghibásodott a MÁV ünnepi fényvonata péntek este, így a tiszafüredi állomáson hiába várták a gyerekek és szüleik a feldíszített szerelvényt.
A tégla az egyik legrégebbi és egyben leggyakoribb időtálló építőanyag. A legtöbben így is közelítik meg, és gondolataikban mindig a házukhoz, ház körüli munkákhoz, felújításokhoz kötik. Ennek ellenére számos nem mindennapi, sőt, igazán meglepő helyen is felbukkan. A Wienerberger összegyűjtött 3 olyan felhasználási területet, amire nem gondoltál, ám ott a tégla mégis fontos szerepet tölt be.
1. Szerva itt, tégla ott – a Roland Garros pályáinak históriája
A hivatalos nevén "Tournoi de Roland-Garros" az egyik legnagyobb és legértékesebb teniszverseny a Grand Slam-tornák között, amit a legjobb állóképességet igénylő tornaként is emlegetnek. Története egészen 1891-ig nyúlik vissza, nevét pedig egy híres első világháborús pilótáról kapta. Minden évben ez a kéthetes torna zárja le a salakos idényt a füves idény kezdete előtt. Mivel a salakborítás nagyon lelassítja a labdát, a torna eltérő játéktechnikát igényel a teniszezőktől a füves vagy a kemény pályákhoz képest. De nem csak emiatt érdekes a híres tenisztorna, ugyanis a Roland Garros „salakpályái” valójában nem is salakpályák! Hosszú hetek munkájának eredményeként készül el a játékfelület, amely négy rétegből épül fel.
Az első egy réteg kő, majd egy vízszűrő réteg és mészkő, végül a legfelső, a közvetítésekben látható híres vörös réteg következik, ami nem mást, mint 3 mm zúzott tégla.
A mészkő és a tégla alkotják a játékfelület lényegét, a vörös agyagpálya karbantartása pedig elég nagy erőfeszítést igényel. Ezért a pályamesterek folyamatosan kezelik a felületet a térfélcserék alatt, így megakadályozva, hogy a „salakot” például szétfújja a szél. Ettől függetlenül gyakran előfordul, hogy a versenyzők zoknijait beborítja ez az anyag, így gyakran nem lehet megmondani, hol végződik a zokni teteje, és hol kezdődik a boka. És mekkora mennyiségről beszélünk? Nos, a párizsi teniszverseny használatban lévő 20 pályájára évente 40 tonna téglaport szórnak ki.
2. Tégla alatt sült csirke, avagy Pollo al Mattone
Ha tavasz, akkor grillszezon. Rengeteg recept és módszer érhető el, ha egy szaftos szénen füstölt csirkére vágyik az ember, de azt kevesen tudják, hogy akár egy téglával is megbolondítható a kedvelt csemege. Az emberek többé-kevésbé azóta főznek forró kövekkel, amióta feltalálták a tüzet. Mielőtt a kohászat lehetővé tette volna a rézből, vasból és acélból készült edények gyártását, és még mielőtt bárki rájött volna, hogyan lehet az agyagból agyagedényt készíteni, köveket melegítettek, hogy azokon - és néha azok alatt - főzzenek.
Ezek voltak a természet grillsütői, vízforralói, serpenyői és lapos tálcái. Ennek fényében az olasz tégla alatt sült csirke (Pollo al Mattone) eléggé hagyományos technikának bizonyul. Az előkészített, ízesített és beolajozott csirkehúst rostélyra fektetik, letakarják fóliával, és mindegyikre téglát helyeznek. Oldalanként 4–6 percig sütik a húst, 2 perc után 90 fokkal elforgatva – így alakul ki a szép grillrácsozat. A technika rövid sütési idővel valódi roppanós bőrt eredményez. Olaszországban a húst általában először fűszernövényekkel, olívaolajjal és citromlével pácolják be, hogy még ízletesebb legyen, de a legfontosabb mégis, hogy legyen kéznél legalább két termetes tégla.
3. Tégla a Műcsarnokban – de nagyon másképp, mint ahogy gondolnánk
Bár a tégla története egyidős a civilizációéval és az agyag is a művészettörténet nélkülözhetetlen eleme, mégsem ez a robusztus alapanyag jut elsőre eszünkbe, ha múzeumba készülünk. Márpedig most mégis lesz alkalmunk találkozni ezzel a hagyományos, mégis folyamatosan fejlődő építőanyaggal, nem is akárhol!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Műcsarnokban április 9-én nyílt a hazai kortárs design és formatervezés legfontosabb fóruma, a II. Ipar- és Tervezőművészeti Nemzeti Szalon. A kiállításon pedig a Wienerberger tégláinak meghatározó szerep jut. A tárlaton bemutatandó tárgyak posztamenseit ugyanis Porotherm téglából építik meg a kiállítás rendezői. Az 5 440 darab tégla egymás mellé rakva 1 360 métert tesz ki, ami a Műcsarnok – Állatkert – Széchenyi fürdő – Vajdahunyad vára sétát jelentené, míg egymásra rakva szinte pontosan négyszer olyan magas lenne, mint az Eiffel-torony.
A téglák összfelülete pedig nagyjából 408 m2, ami körülbelül egy labdarúgópálya tizenhatosának felel meg. A kiállításon idén több mint 300 kiállító vesz részt, bemutatva a jelenkori magyar iparművészet legfontosabb újdonságait és eredményeit.
Székesfehérváron tűnt fel a legendás Kossuth-díjas színésznő autója : nevetségesen olcsón most eladó
Igazi különlegesség bukkant fel Székesfehérváron: eladóvá vált Psota Irén egykori autója: egy Maruti Suzuki 800-as. 31 éves, 99 ezer kilométerrel, és még mindig talpon van.
Megvan, mikor újítják fel a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt: a bővítés tervei is készen állnak
Aláírták a kivitelezői szerződést, így már valóban napok kérdése, hogy megkezdődjön a 2024 szeptemberében leégett Miskolctapolca Barlangfürdő helyreállítása.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








