Öt év után végre visszatér az élet a siófoki Galerius Élményfürdőbe: a felújított medencéket már töltik vízzel, a szaunák és a konyha-étterem is elkészült, és...
Szélsebesen közeledünk a karácsonyhoz. Mi sem jelzi ezt jobban, mint az, hogy az utcákon, nagyobb áruházakban reggeltől-estig ünnepi dalokat hallunk. Sőt, egészen addig mantrázhatjuk a legnagyobb slágereket, míg túl nem esünk az ajándékozás időszakán. Hogy ez mennyire tesz jót nekünk? Szakemberek szerint érdemes vigyázni, a karácsonyi dalok könnyen károsíthatják a mentális egészségünket.
A legtöbb boltban, bevásárlóközpontban hatalmas a tömeg, különösen, ahogy egyre közelebb kerülünk az ajándékozás napjához. Mindenki idegesebb, feszültebb és türelmetlenebb. Rengetegen aggódnak azon, hogy mikor tudják le a nagybevásárlást, az ajándékok beszerzését vagy épp azon, hogy mi legyen az ünnepi menü. A nagy hajtásban sokszor pont arról feledkezünk meg, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, és ugyan egész évben igyekezni kell figyelmet fordítani a családtagjainkra, szeretteinkre, az év végén erre mégis csak több időnk juthat.
Persze vannak, akik nehezebben viselik az ünnepi felhajtást vagy épp ki nem állhatják az egészet. Sőt keringnek városi legendák arról is, miként hatnak az ünnepek vagy maga a téli időjárás az emberek mentális egészségére. Korábbi cikkünkben annak jártunk utána, mi igaz a téli mítoszokból, valamint annak is, hogy miként vészelhetjük át a készülődést és az ünnepeket anélkül, hogy rosszul érezzük magunkat. Valóban több az öngyilkosságok száma az ünnepekhez közeledve? Télen többen tapasztalják a depresszió tüneteit? Na és a pozitív gondolkodás segít elkerülni a depressziót? Ezekről itt olvashatsz bővebben.
Most viszont egy másik ismert jelenségnek jártunk utána, ami nem más, mint a karácsonyi dalok pszichológiája. Minél közelebb van az ajándékozás estéje, annál több helyen csendülnek fel a jól ismert dallamok. Egy friss kutatás arra mutatott rá, hogy az újra és újra meghallgatott karácsonyi dalok negatív hatással lehetnek a mentális egészségére. Persze a legtöbbet játszott karácsonyi zenéket valaki vagy szereti vagy utálja – nincs köztes állapot. Ennek fejében nyilván rosszabbul hatnak a dalok azokra, akiket nem ragad magával a Jingle bells dallama.
Linda Blair klinikai pszichológus szerint a könyörtelen ünnepi dallamok mentálisan károsíthatnak minket.
Különösen azokra van rossz hatással a folyamatos karácsonyi zene, akik a bevásárlóközpontokban, boltokban dolgoznak. Nekik szükségük lenne arra, hogy távol tartsák magukat az ünnepi muzsikáktól, különben semmi másra nem tudnak fókuszálni. Ha ez nem valósul meg, rengeteg energiát emészt majd fel az, hogy folyton arra gondoljunk, hogy ne gondoljunk az ismétlődő karácsonyi zenékre
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondja a szakember, aki kitért arra is, hogy ugyan először még lehet a nosztalgia érzését ébreszti fel bennünk néhány karácsonyi dal, de a tízedik vagy a húszadik alkalom után már inkább unalmasnak, bosszantónak és frusztrálónak fogjuk gondolni.
Victoria Williamson pszichológus szerint, ha egy többször, sőt rengetegszer hallunk, akkor egy idő után már kellemetlenné válik számunkra. Pontosan ez történik a karácsonyi időszakban is. Az egymás után ismétlődő számok hallatán pedig végül annyira felidegesítjük magunkat, hogy olyan dolgokon problémázunk majd, amelyek miatt más körülmények között nem biztos, hogy bosszankodnánk.
(via: www.businessinsider.com)
Friss bűntérkép: ezek a legveszélyesebb települések ma Magyarországon – a te lakhelyed is rajta van?
Tippeljetek, 2025-ben hol volt a legveszélyesebb élni Magyarországon: Budapesten, Heves megyében vagy Jászapáti környékén? A HelloVidék most utánajárt,
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







