5 ok, hogy eszedbe se jusson a külső agglomerációba költözni

2019. január 20. 08:00

Jó a Velencei-tónál lakni? Alapvetően jó, de fel kell készülni pár kihívásra.

Néhány hete jelent meg a Hellovidék.hu oldalon a kollégám és egyben a szomszédom írása arról, hogyan menekülhet el valaki fejvesztve az agglomerációba. Nekem jutott a másik oldal: miért ne jusson eszedbe a külső agglomerációba, például a Velencei-tóhoz költözni?

1. Közlekedés

Szívesen kitépném a hajam, amikor reggel fél hatkor megszólal a telefonom ébresztője. Ha ugyanis valaki 50 kilométerre lakik Budapesttől, akkor fel kell készülnie arra, hogy ha időben be akar jutni a munkahelyére, akkor bizony nem ér rá fél nyolckor elindulni. A hat óra-fél hét körüli indulás ilyenkor mindennapos, arról nem is beszélve, hogy este hét előtt épp csak hazaér az ember. Ez főleg télen okoz kellemetlenséget, de nyáron sem leányálom oda-vissza három-négy órát vonatkozni.

2. Zaj

Azt hisszük, nincs rosszabb a panelnél, ahol folyamatosan hallani a fölső szomszéd lépteit vagy a falszomszéd kiabálását, sőt hangosabb beszédét is. Emiatt vágynak sokan vidéki nyugalomra, ahol a kert intim teret is biztosít. De azzal nem számolnak, hogy vidéken is van zaj, sőt. Mindenhol van legalább egy olyan szomszéd, aki imád vasárnap reggel hétkor füvet nyírni vagy flexelni, és nehéz vele megértetni, hogy valaki még aludni szeretne. Arról nem is beszélve, hogy a Velencei-tónál nyáron mindennaposak az éjszakába nyúló családi-baráti összejövetelek vagy fesztiválok, melyek szintén nem épp csendesek.

3. Szórakozás

Az évente megrendezett fesztiválokon és falunapokon kívül elég siralmas a felhozatal, nincs folyamatos szórakozási lehetőség, koncertek csak elvétve vannak. Ha az ember rendesen ki akar kapcsolódni és nem éppen valamelyik amatőr helyi banda macskazenéjét hallgatni, akkor kénytelen Budapest felé venni az irányt még nyáron is.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

4. Kutyák

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a kutyájukat elvileg csak pórázon szabadna sétáltatni. Igen, még vidéken is. Nem túl felemelő minden nap attól rettegni, mikor fut össze az ember a szomszéd agresszív kedvében lévő állatával, vagy esetleg mikor ugrik ki a kerítésen egy rossz kedvében lévő nagytestű kedvenc, amitől magunkat és a családunkat kell védeni.

5. Infrastruktúra

Ez az a pont, amit a szomszédom a pozitívumok között is felsorolt, így kétféleképpen értelmezhető. Valóban ma már viszonylag jó a vidék ellátottsága például diszkontokkal, éttermekkel, de orvosi ügyeletért vagy ügyeletes patikáért továbbra is autóba kell ülni. Ráadásul nincs minden sarkon éjjel-nappali, este nyolc után tényleg megáll az élet, a Velencei-tónál ez halmozottan érvényes a szezonon kívül.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31