Pénzcentrum • 2026. november 3. 10:58
Az Országgyűlés kedden megszavazta, hogy december 24. munkaszüneti nap legyen, így az idei szenteste már hivatalos szabadnapnak számít. A döntés a decemberi munkarendet is érinti, és a kereskedelemben dolgozók számára is változást hoz. A törvény értelmében ugyanis a legtöbb üzletnek zárva kell tartania ezen a napon.
Munkaszüneti nappá nyilvánította az Országgyűlés kedden december 24-et. 193 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül elfogadták a törvényjavaslatot.
A törvényjavaslatot még szeptemberben nyújtotta be a Tisza Párt három országgyűlési képviselője „Egyes törvényeknek december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításával összefüggő módosításáról” címmel.
A változás azért is fontos, mert a korábbi 2026-os munkarend szerint december 24. még pihenőnap, amelyet december 12-én, szombaton kellett volna ledolgozni. Az új szabály viszont ezt a kötelezettséget felülírta.
Ezért fontos, hogy december 24. munkaszüneti nap legyen
A javaslat indoklása szerint december 24-e vallási meggyőződéstől függetlenül az együttlét, a béke, a szeretet és az egymás iránti figyelem közös napja. A kezdeményezés célja, hogy a karácsony keresztény eredetének és a hívők számára hordozott jelentőségének tiszteletben tartása mellett mindenki számára lehetővé tegye az ünnep méltó, nyugodt, közösségben történő megélését.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A módosítást a munka és a magánélet egyensúlyának erősítésével, a családi és közösségi együttlét elősegítésével, valamint az ünnepi időszak nyugodtabbá tételével indokolták. A törvényjavaslat arra is kitér, hogy december 24-én az üzleteknek – a meghatározott kivételektől eltekintve – zárva kell tartaniuk, így a kereskedelemben dolgozók minél szélesebb köre is pihenhet az ünnep előtt.
A szabályozás szerint azzal, hogy december 24. munkaszüneti nap lett, nem tarthatnak nyitva az üzletek, kivéve a vendéglátóhelyeket, a szálláshelyeket, a virág- és édességüzleteket, valamint az üzemanyagtöltő állomásokat. Szintén kivételt jelentenek a közforgalmú vasúti és buszpályaudvarokon, repülőtereken, illetve az üzemanyagtöltő állomásokon belül működő üzletek.