Óriási változást jelentettek be a 2026-os Sziget kapcsán: ezt senki nem látta jönni, ilyen még nem volt

Pénzcentrum2026. május 14. 12:58

Augusztus 9-én, a Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján mintegy félszáz hazai előadó és zenekar lép a fesztivál nagyszínpadára, hogy közösen tisztelegjenek Bródy János életműve előtt. A „Bródy Dalok Napja” című, 5-6 órásra tervezett koncerten a magyar zenei élet több generációja találkozik majd: a fellépők között ott lesz Szörényi Levente, Koncz Zsuzsa, Halász Judit, Tolcsvay László, Presser Gábor, Földes László Hobo, Lovasi András, Csík Zenekar, Törőcsik Franciska, Beton.Hofi, Dzsúdló, Azahriah és még sokan mások.

Az est során felcsendülnek majd a legismertebb Bródy-dalok az Illés és a Fonográf korszakából, az István, a király dalai közül, valamint Bródy szólókarrierjének szerzeményeiből és azokból a számokból is, amelyeket más előadóknak írt.

A koncert ötletéről Gerendai Károly, a Sziget alapítója beszélt a rendezvény sajtótájékoztatóján. Elmondta, hogy azután kezdett el gondolkodni egy nagyszabású koncerten, hogy Bródy János az év elején arról beszélt, 80. születésnapja után, a magyar költészet napján (április 11.) visszavonul a nagyszínpados fellépésektől. Ahogy mondta:

Az fogalmazódott meg bennem, hogy ezt a fantasztikus életművet nem engedhetjük el csak úgy. Jó lenne méltó módon megünnepelni azokkal az előadókkal együtt, akik részesei voltak Bródy pályájának, és bevonni azokat a fiatalabb generációkat is, akik számára ma is inspirációt jelent.

Gerendai szerint a koncert nem megemlékezés, hanem közös ünnep lesz, ahol ugyanúgy helyet kapnak Bródy kortársai, mint a mai fiatal közönség kedvenc előadói. Hozzátette: a meghívott fellépők számát végül korlátozni kellett, mert így is egy közel öt-hatórás produkció kezd körvonalazódni.

A szervező arról is beszélt, hogy a koncert ötletét részben az inspirálta, ahogyan a nemzetközi zenei világ rótta le tiszteletét nemrég Ozzy Osbourne előtt: a legnagyobb sztárok együtt álltak színpadra, hogy még életében ünnepeljék őt. Szerinte fontos, hogy a legendás dalszerzők ne csak akkor kerüljenek reflektorfénybe, amikor emlékkoncerteket lehet tartani nekik.

Bródy János a sajtótájékoztatón hosszabban beszélt a dalok szerepéről és saját pályájáról is. Úgy fogalmazott: számára ez az egyik legősibb művészeti forma. „Az énekelt ritmusos szöveg minden másnál jobban rögződik az emberi lélekben” – mondta. Szerinte a dalok a történelem során fontos „információcsomagokként” működtek, amelyek egyszerre őrizték a közösségi emlékezetet, az érzelmeket és a társadalmi tapasztalatokat.

A dalszerző arról is beszélt, hogy mindig elsősorban szerzőnek tartotta magát, ugyanakkor az előadók személyisége nélkül a dalok sem működnének igazán. Mint mondta, számára különösen megható, hogy fiatal és idősebb előadók egyaránt sajátjuknak érzik ezeket a szerzeményeket.

Bródy felidézte azt is, hogy már két éve eldöntötte: amikor 2026-ban betölti 80. életévét, utolsó nagy Aréna-koncertje után visszavonul a nagyszabású fellépésektől. Az idei áprilisi koncertjeit azonban olyan „extatikus élményként” élte meg, amelyet szerinte soha nem fog elfelejteni.

Mindenki a saját stílusában dolgozza fel a dalokat

A koncert rendezője, Novák Péter szerint „Bródy János dalai nem egyszerűen zenei művek, hanem jelentős történetmesélő és irodalmi értékkel bíró alkotások is. Ezért nagy örömmel kértünk fel jeles színészeket is erre a napra, akik a különböző előadói megközelítéseken keresztül új árnyalatokat és személyes értelmezéseket adnak ezeknek az ikonikus daloknak."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az est zenei producere, Závodi Gábor a program zenei sokszínűségét emelte ki. „Amikor különböző zenei világokból érkező előadók értelmezik újra ezeket a dalokat, jól láthatóvá válik azok időtállósága, sokrétegűsége és univerzális érvénye” – jegyezte meg a zenei producer. Véleménye szerint a koncert egyik legizgalmasabb része az lesz, hogy különböző zenei világokból érkező előadók értelmezik újra a Bródy-dalokat. Sok szám teljesen új hangszerelést kap majd, ugyanakkor a szervezők fontosnak tartják az eredeti dalok karakterének megőrzését is.

A produkció nagyjából öt-hat órán keresztül tart majd. Lesz egy alapzenekar, de több fellépő saját zenekarával érkezik majd, így technikailag is komoly kihívást jelent az est lebonyolítása. A szervezők a színpadkép mellett figyelnek arra is, hogy a nézők is komfortosan érezzék magukat, ülőhelyekkel és árnyékos pihenők kialakításával készülnek a maratoni fellépésre.

A felkért előadók közül páran egyéb elfoglaltságuk okán nem tudnak majd jelen lenni, de tőlük azt kérték, hogy legalább egy videóüzenet formájában legyenek részesei az ünneplésnek.

Hátrányos helyzetű gyerekeket is támogatnak

A koncerthez társadalmi kezdeményezés is kapcsolódik. A fellépők felajánlhatják tiszteletdíjukat a Superar Gyerekkórus támogatására, amely hátrányos helyzetű és menekült családokból érkező gyerekeket segít közös énekoktatással és kórusmunkával. A kórus főtámogatója a Sziget fesztivál és a koncerten a gyerekek is részt vesznek majd, ők is a nagyszínpadra állnak a Bródy Dalok Napján. 

A szervezők azt is tervezik, hogy a „Mindannyian mások vagyunk” című dalból új verzió és videoklip készül a koncert közreműködőivel. Az eseményt rögzítik is: a koncertből később egy különleges műsor készül, amelyet az RTL és az RTL+ felületein mutatnak majd be.

Címlapkép: MTI/Purger Tamás

Címkék:
jótékonyság, gazdaság, zene, rendezvény, szórakozás, koncert, zenész, sziget fesztivál, gerendai károly, rtl magyarország,