Hétfőn 13 órától ismerteti Magyarország 2027-es költségvetésének alapjait Magyar Péter.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a közgazdász vándorgyűlésen tartott előadása előtt arról beszélt, hogy a lakossági kamatstop két lépcsőben kerülhet kivezetésre, az ütemezése pedig a fogyasztás helyreállásától függ. Különadó-bevezetés és -emelés nem lesz, az állami cégeknél keletkező profit viszont elvonásra kerülhet - tudósított a Portfolio. A miniszter lapnak adott interjújában megerősítette: nem lesz új bankadó.
Arra a kérdésre, lesz-e új bankadó, Nagy Márton a Portfolio kérdésére egyértelmű nemmel válaszolt, hozzátéve: "Én legalábbis nem támogatom és a Fidesz frakciója sem". Ennek a magyarázata, hogy a költségvetést úgy kell módosítani, hogy az ne hátráltassa a gazdasági növekedés helyreállását. "Ehhez el kell kerülni, hogy a kiigazítási lépések és ennek gazdaságlassító hatásai oda-vissza érvényesülve spirálszerűen húzzák le a gazdaságot. Enélkül ugyanis a költségvetési problémák is fennmaradnak. Így az esetleges lépések közé nem fér be sem egy új bankadó, sem a kamattámogatott hitelek feltételeinek rontása, hiszen mindkettő a hitelpiacok gyógyulását akadályozza, amire nagy szükségünk van 2024-ben" - mondta a miniszter.
A gazdaságfejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy az idei költségvetési hiány nagyobb lesz, mint a 3,9%-os GDP-arányos hiánycél, de a tavalyi évhez képest csökkennie kell, vagyis kisebb lesz, mint 6,2%. A jövő évtől bevezetni kívánt CSOK+ kidolgozása kapcsán Nagy Márton kifejtette: "a koncepció készen van, a kormány a nagyon-nagyon közeli jövőben tárgyalni fogja".
40 év alattiaknak, első lakás vásárlására vagy családméret-növekedés miatti lakáscserére fogjuk kínálni, nagyon kedvező kamatkondíciókkal. A program kombinálva lesz adósságleírással, a megvalósult gyerekvállalás után csökkenni fog a hiteltartozás. A felvehető hitel nagysága függ majd a vállalt gyerekek számától, ennek részletei még kormánydöntésre várnak. A már megszületett gyerekek után várhatóan nem lesz elérhető a CSOK+
- mondta el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







