12 °C Budapest
Ez sem a magyar tőzsde hete volt: felemás eredménnyel zárt az OTP, Mol, Richter, Telekom

Ez sem a magyar tőzsde hete volt: felemás eredménnyel zárt az OTP, Mol, Richter, Telekom

MTI
2023. július 9. 20:55

Csökkent a forgalom, gyengélkedett a BÉT az elmúlt héten. A részvénypiac heti forgalma 32,04 milliárd forint volt az előző heti 35,32 milliárd után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Csökkenő forgalom mellett gyengült a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 49 891,95 ponton zárt pénteken, 1,22 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 32,04 milliárd forint volt az előző heti 35,32 milliárd után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte: a héten rossz hangulat uralkodott a budapesti parketten, elsősorban a nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt. A befektetőket az aggasztja, hogy a továbbra is jó amerikai munkaerőpiaci helyzet miatt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek a korábban a piac által vártnál magasabb szintre kell emelnie a kamatot, és hosszabb ideig kell a magas kamatokat fenntartania.

A kommentárban jelezték, hogy céláremelés érkezett az OTP-re és a Mol-ra. A lengyel mBanku az OTP célárfolyamát 16 723 forintról 17 936 forintra, a Mol célárfolyamát 4048 forintról 4563 forintra emelte, az ajánlás mindkét részvény esetében változatlanul vétel. Ezek mellett a héten:

  • Lezárult a Mol szlovéniai akvizíciója; a társaság közölte, hogy megtörtént az OMV Slovenija felvásárlásának zárása, a tranzakció értéke 311 millió euró volt, a részvények 92,25 százaléka került a Mol-hoz.
  • A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 2,22 százalékkal a Magyar Telekom erősödött, a papír 413,5 forinton zárt pénteken 548,5 millió forintos heti forgalom mellett.
  • A Mol árfolyama 0,54 százalékkal emelkedett a héten, pénteken a részvény 3304 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 6,89 milliárd forint volt.
  • A Richter 1,43 százalékkal gyengült, a héten a részvény 4,4 milliárd forintos forgalmat ért el, a hét utolsó kereskedési napján 8300 forinton zárt.
  • A héten az OTP árfolyama 2,72 százalékkal csökkent, pénteken a papír 11 800 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 18,77 milliárd forintot.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3597,45 ponton zárt a héten, ami 22,53 ponttal, 0,62 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 18. 20:57
Internetes oldalán erősítette meg szerdán az RTL a Media1 hétfői információját a Pokoli rokonok megs...
Holdblog  |  2026. március 18. 09:04
Az arany kínálata a korlátozott növekedés miatt szinte teljesen kiszámítható, ráadásul nyakunkon a p...
Bankmonitor  |  2026. március 17. 17:59
Érkezik a Revolut magyarországi fióktelepe, az ügyfelek magyar bankszámlát kapnak. Ezzel egyidőben d...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?