Az alelnök hangsúlyozta, hogy az árstabilitás megőrzése érdekében Magyarországon továbbra is fenn kell tartani a pozitív előretekintő reálkamatot.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyeztetést tartott hét élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezet, illetve az Agrárminisztérium képviselőivel a múlt héten közzétett, infláció csökkentését célzó javaslatairól
A közlemény szerint a GVH május 8-án bocsátotta társadalmi konzultációra a tartós élelmiszerek (konzervek és fagyasztott termékek) piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét. A vizsgálat eredményei alapján a hatóság szakértői hat javaslatot, intézkedési pontot fogalmaztak meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, a piaci verseny erősítéséhez, ezen keresztül pedig az árak csökkenéséhez.
Javaslatként fogalmazták meg a zöldségek és gyümölcsök magyarországi termelésének ösztönzését, a hatékonyságnövelést, a mezőgazdasági termelés automatizálása, öntözőrendszerek telepítése révén, a megújuló energiaforrások használatának támogatását, a precíziós mezőgazdasági szakképzés és a fenntartható csomagolásrendszerek fejlesztésének ösztönzését. A GVH egyúttal jelezte: a továbbiakban is fokozott hatósági figyelmet fordít a kereskedelmi szektorra.
A mai konzultációt azért hívtuk össze, hogy a megállapításaink és javaslataink a lehető leggyorsabban gyakorlati intézkedésekké váljanak. Olyan konkrét megoldásokat keresünk, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy tovább csökkenjen az infláció. Jó úton járunk
- idézte a közlemény Rigó Csabát, a GVH elnökét. A piaci szereplők június 8-ig tehetnek írásbeli észrevételeket a jelentéstervezetre, ezt követően a GVH honlapján közzéteszi a beérkezett visszajelzéseket.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A keddi találkozón az Országos Kereskedelmi Szövetség, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a Magyar Zöldség-Gyümölcs Termelők Egyesülete, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség és a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége, valamint az Agrárminisztérium képviselői vettek részt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
Lebukott a magyarországi akkumulátorgyár: kiderült az igazság a csatornába engedett zöld folyadékról
Hatósági eljárást indított a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal a debreceni CATL akkumulátorgyár ellen.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







