Ennyit az egyszámjegyű inflációról: végleg elbúcsúzhatunk az olcsó élelmiszerektől Magyarországon?

Pénzcentrum2023. április 19. 10:44

Raskó György szerint lemondhatunk az olcsó élelmiszerről. Talán őszre várható javulás.

Egy év alatt átlagosan 43 százalékkal drágultak az élelmiszerek, ráadásul az előzetes várakozásokkal szemben márciusban sem volt csökkenés, február és március között további 1,5 százalékkal nőttek az árak.

A jelentős drágulás miatt a vásárlók is visszafogták a kiadásaikat, ezért az elmúlt időszakban egyre több kiskereskedelmi üzletlánc szállt be az „élelmiszerár-háborúba”, egymásra licitálva tartósan csökkentették egyes alapvető élelmiszerek árát. S habár, főként húsvét előtt találhattunk kiváló akciókat, az árcsökkenés nem nevezhető tartósnak. Raskó György agrárközgazdász most arról beszélt a Reggeliben, hogy ez a kedvezőbbnek mondható időszak maximum egy hétig tartott. A szakember szerint az április még drámaibb lesz.

A zöldségárak közel 100 százalékkal emelkedtek egy év alatt, ebben olyan a főzéshez szükséges napi fogyasztási cikkek is benne vannak, mint a répa, zeller és a káposzta. A szakértő úgy számol, hogy az infláció talán őszre terelődhet normális mederbe, de arra is figyelmeztetett: fel kell készülnünk rá, hogy nem lesz már olcsó élelmiszer. Egy-két termék ára néhány százalékkal ugyan csökkenhet, de az élelmiszer tartósan drága marad.

Címkék:
élelmiszer, árak, zöldség, áremelés, infláció, áremelkedés, élelmiszeripar, élelmiszerárak, hiperinfláció magyarországon, élelmiszer-árstop,