Júliusban az ipari termelői árak az egy évvel korábbit átlagosan 1,0, az előző havit 1,4%-kal múlták felül.
A magyar fogyasztói és nemzetgazdasági érdekekkel ellentétes, kedvezőtlen folyamat, hogy a kiskereskedelmi áruházláncok – a magyar termelők, előállítók rovására – egyre több élelmiszer-szegmensben célozzák az import növelését. Ez a tendencia az átmeneti nehézségeken túl az elmúlt években kiharcolt magyar beszállítói pozíciók gyengüléséhez vezethet. A globális agrárgazdasági tendenciák alapján lassul az élelmiszerek árának növekedése, ami lehetőséget nyújthat az árstop kivezetésére, és az segítené a magyar pozíciók megtartását - írja közleményében a Nemzeti Agrárgazdasági Kmara
Már több éve elkezdődött világszerte és hazánkban a termelők, élelmiszer-előállítók inputköltségeinek, az élelmiszer-előállítás költségeinek drasztikus emelkedése, amit a kezdeti időszakban a fogyasztói árak nem követtek le, valamint a kiskereskedelem részéről a termelők felé fizetett árak sem. Ezt követően – az Európai Unió gazdaságát jelentősen meggyengítő – szankciós politika következményeként drasztikusan tovább emelkedtek az előállítási költségek. Ez az egyensúlytalan helyzet hosszú távon nem volt tartható, és idővel a fogyasztói árak is hatványozottan emelkedtek.
Mindezen túlmenően sajnálatos tendencia, hogy a kereskedelmi szereplők – az ársapka okozta veszteségek kompenzálására hivatkozva – azokban a szegmensekben is jelentősen növelték az import termékek behozatalát, ahol az elmúlt években komoly piaci pozíciót szereztek a magyar előállítók, termékek (pl. tejtermékek, húsáruk stb.). Ezt a kedvezőtlen folyamatot mihamarabb meg kell állítani – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerint fontos hangsúlyozni, hogy közép és hosszú távon minden magyar fogyasztó érdeke, hogy ne nőjön az import termékeknek, a külföldi beszállítóknak való kitettség, ugyanis az a hazai élelmiszer-önellátottságot – amihez minden adottsága megvan Magyarországnak – veszélyeztetné. Továbbá a külföldi importdömping alacsonyabb minőséget is jelent.
Az élelmiszerárak – a magas előállítási költségek ellenére – a korábbi években jelentősen az európai átlag alatt voltak hazánkban, majd a 2022. évi emelkedéssel az átlag közelébe kerültek. Ugyanakkor a globális, illetve európai mezőgazdasági, élelmiszeripari tendenciák azt jelzik, hogy az agrár- és élelmiszertermékek árának emelkedése már a közeljövőben lassulhat. Annak érdekében, hogy a magyar termékek pozíciója ne romoljon, valamint az elmúlt évek során a magyar kereskedők és előállítók közt kialakult bizalmi kapcsolatok fennmaradjanak, célszerű lenne az árstop mihamarabbi kivezetése.
Súlyos krízis közeleg, erre nem vagyunk itthon felkészülve: elképesztő számok érkeztek a családokról
2026 júliusában 6197 gyermek született, és 8896 fő halt meg.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







