:Szechenyis mansion at Nagycenk from Hungarian money - Forint

Drasztikus döntést hozott az MNB: így fékeznék meg a rekordinflációt

2022. augusztus 30. 15:19

Kedd délután három órától online háttérbeszélgetésen ismertette a mai kamatdöntés hátterét Virág Barnabás. Mint ismert, a Monetáris Tanács ismét 100 bázisponttal, immár 11,75 százalékra emelte az alapkamatot, a döntés mögött pedig az MNB alelnöke által elmondottak alapján pedig a kamatemelési ciklus még sokáig folytatódhat. Virág Barnabás arról is beszélt, hogy az infláció meddig tarthat és milyen magas szinten tetőzhet.

Az inflációs cél elérése szempontjából változatlanul fontosnak tartjuk a másodkörös hatások kivédését és a várakozások horgonyzását - kezdte a délutáni döntés hátterének ismertetését Virág Barnabás. Az MNB alelnöke szerint néhány hónapon át az infláció tovább emelkedhet, ezért indokolt lesz a további határozott szigorítás.

A kamatemelési ciklus ezért addig folytatódni fog, amíg az inflációs kilátások fenntartható módon stabilizálódnak és a kockázatok kiegyensúlyozottá válnak. A monetáris transzmisszió hatékonysága ezért Virág elmondása szerint kulcsfontosságú lehet az előttünk álló hónapokban, az MNB emiatt likviditásszűkítő lépések bevezetéséről döntött. A célt három intézkedéssel szeretnék elérni:

  • A bankok kötelező tartalékrátájának érdemi növelése
  • Rendszeres diszkont kötvény bevezetése
  • Hosszú lejáratú betéti eszköz bevezetése

Mindhárom újonnan bejelentett eszköz kamatozása a jegybanki alapkamathoz kötött, vagyis az irányadó továbbra is a jegybanki alapkamat lesz - tette hozzá a jegybank alelnöke. Az infláció Virág Barnabás elmondása szerint továbbra is emelkedő pályán van, de emögött szerinte egyre inkább a monetáris politika hatáskörén kívül álló tényezők vannak, mint az aszályhelyzet, az európai gáz- és áramárak vagy a hatósági rezsiárak módosítása.

Az inflációban a magas havi átárazódás augusztusban is velünk maradhatott, az augusztusi inflációs adat számításaink szerint valahol 15-16% között alakulhat 

- Folytatta az alelnök., aki szerint a három új eszközzel a jegybank célja a rövidtávon elérhető bankközi likviditás szűkítése. A kamatok gyors emelése mellett ugyanis kulcsfontosságú lehet a likviditás alakulása és a monetáris transzmisszió hatékonysága.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2021 nyara óta a legjelentősebb, leghatározottabb kamatemelést hajtottuk végre nemzetközi összevetésben. A kulcs továbbra is a másodkörös inflációs hatások megtörése és a várakozások horgonyzása, az MNB eddig és ma is a leghatározottabb válaszokat adta - mondta ezután Virág. A következő időszakban a szeptemberi inflációs jelentésben megjelenő inflációs kilátások lesznek a kulcsfontosságúak - tette hozzá.

A három intézkedéssel a jelenlegi likviditás legalább a felét, reményeim szerint több mint a felét képesek lehetünk lekötni, vagyis nagyon jelentős hatással számolunk. Jelenleg az egyhetes betétben 9500-9700 milliárd forint van, ennek legalább a felét szorítaná ki az MNB - árulta el az alelnök már egy kérdésre válaszolva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. október 18. 16:49
Az USA-nak a jelenleginél háromszor több természettudósra van szüksége ahhoz, hogy állja Kínával az...
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 19. hétfő
Nándor
43. hét
EZT OLVASTAD MÁR?