Ilyen is csak egyszer van évente: milliárdok sorsáról dönthetnek most a magyarok

Ilyen is csak egyszer van évente: milliárdok sorsáról dönthetnek most a magyarok

MTI
2021. május 4. 17:01

Az adójuk 1+1 százalékát felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek, legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják az adóforintokat - adta ki a tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.  

A közleményben kiemelték: a befizetett adó 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként a "20EGYSZA" lapon. A legegyszerűbben rendelkezni KAÜ azonosítóval, a NAV webes kitöltő programján keresztül lehet - emlékeztettek. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.

A NAV a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre felajánlás tehető. A vallási közösségek technikai számára szóló korábbi nyilatkozatot a NAV automatikusan figyelembe veszi mindaddig, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát vissza nem vonja. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást - tették hozzá.

Az adózók a nyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti-e a NAV vagy sem - derül ki a közleményből.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 21. 19:56
Nem hosszabbította meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Hazajáró című honi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 21. 18:12
Megvisel ez a hosszú trade a MARA-ban, már többször majdnem eladtam, amikor egy-egy lokális csúcson...
Holdblog  |  2026. július 21. 17:09
Egy ország egészségügyének minőségét nemcsak az mutatja meg, meddig élnek az emberek, hanem az is, h...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 22. szerda
Magdolna
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?