Borbándi Dániel • 2026. szeptember 15. 06:33
Az elhízás kezelésében áttörést ígérő gyógyszerek csökkenthetnék az egészségügyi egyenlőtlenségeket, de az üzleti érdekek akár az ellenkező irányba is terelhetik a folyamatot. Miközben a magas árak sokakat kizárnak a kezelésekből, az élelmiszeripar már a kisebb étvágyú fogyasztókban is új piaci lehetőséget lát.
A fogyásról szóló közbeszéd egyik meghatározó témájává váltak a GLP-1-alapú gyógyszerek – ennek legismertebb terméke az Ozempic, amelyből sokáig hiány is kialakult a patikákban a hatalmas kereslet miatt. Az ilyen készítmények hatásossága mellett egyre több szó esik a gyógyszerek áráról, hozzáférhetőségéről, és arról is, hogyan alakíthatják át az elhízás megítélését.
A készítmények körül közben egész üzleti ökoszisztéma épül: a gyógyszergyártók mellett élelmiszeripari vállalatok és életmódprogramokat kínáló szolgáltatók is igyekeznek részesedni a piacból.
Mennyire biztonságosak ezek a gyógyszerek?
Korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy több mint kétszáz halálesetet és mintegy 158 ezer feltételezett mellékhatást jelentettek a brit gyógyszerhatóságnak (MHRA) a súlycsökkentésre és cukorbetegség kezelésére használt készítményekkel kapcsolatban. A bejelentések a Mounjaro, az Ozempic, a Wegovy és a Saxenda hatóanyagait is érintették.
Ezek az adatok azonban nem bizonyítják, hogy a panaszokat vagy a haláleseteket a gyógyszerek okozták: a rendszer a bejelentők által feltételezett összefüggéseket rögzíti. Az MHRA hangsúlyozta, hogy a számokat a Nagy-Britanniában felírt több millió recept összefüggésében kell értékelni. A bejelentések mennyiségét a készítmények terjedése és a lehetséges mellékhatásokkal kapcsolatos növekvő tudatosság is befolyásolhatja.
A hatóság szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján, az engedélyezett alkalmazásnak megfelelő használat mellett a kezelések előnyei továbbra is meghaladják a lehetséges kockázatokat. A biztonságosságukat folyamatosan felülvizsgálják, és szükség esetén tájékoztatják a betegeket és az egészségügyi szakembereket az új kockázatokról.
A megelőzés azonban legalább olyan fontos, mint a gyógyszer hozzáférhetősége
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megjelentette első globális iránymutatását a GLP-1-készítmények elhízás kezelésében történő alkalmazásáról. A szervezet a méltányos hozzáférés elősegítése mellett az egészségtelen élelmiszer-környezet megváltoztatását is szorgalmazza. A Science folyóiratban megjelent elemzés szerint azonban az üzleti szereplők érdekei mindkét törekvést akadályozhatják.
Az új gyógyszerek egyik lehetséges társadalmi hozadéka, hogy árnyalhatják az elhízással kapcsolatos előítéleteket. Az étvágy és a sóvárgás befolyásolásával segíthetnek megérteni: a testsúly alakulását nem lehet egyszerűen az egyéni akaraterőre visszavezetni. Szerepet játszik benne az a környezet is, amelyben könnyen hozzáférhetők a túlevésre ösztönző, különösen ízletesre tervezett, ultrafeldolgozott élelmiszerek.
Az optimista forgatókönyv szerint ez a felismerés az élelmiszeripar felelősségére is ráirányíthatja a figyelmet, és ösztönözheti az egészségesebb választást megkönnyítő szabályozást.
A gyógyszerek pedig mérsékelhetnék az egészségügyi különbségeket, hiszen az elhízás gyakrabban érinti a hátrányos helyzetű közösségeket. Ehhez azonban éppen ezekben a közösségekben is elérhetővé kellene válniuk a kezeléseknek.
A magas árak újabb egyenlőtlenségeket teremthetnek
Az elemzés szerint a piacvezető Eli Lilly és Novo Nordisk az elhízás krónikus, visszatérő betegségként való értelmezését erősíti. A szerzők attól tartanak, hogy az egyéni gyógyszeres kezelés előtérbe helyezése háttérbe szoríthatja a társadalom egészét érintő megelőzést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Közben az Amazonhoz és a WeightWatchershöz hasonló szereplők távorvoslási szolgáltatásokat, életmódprogramokat és gyors gyógyszerkiszállítást kínálnak.
Ezek költsége azonban sokak számára megfizethetetlen.
A méltányos hozzáféréshez megfelelő finanszírozásra és jogi eszközökre is szükségük lenne az egészségügyi rendszereknek. A szabadalmi védelem alatt álló készítmények magas ára ráadásul piacot teremthet a nem engedélyezett gyógyszerváltozatoknak és a veszélyes fogyasztótermékeknek is. Az elemzés ezek között tiltott anyagokat tartalmazó fogyasztóteákat is említ.
Az élelmiszeripar a kisebb étvágyból is üzletet csinálhat
A gyógyszerek terjedése az élelmiszergyártókat is alkalmazkodásra készteti. Az ultrafeldolgozott termékek fogyasztásának visszaesését például a GLP-1-kezelést követő életmódhoz illeszkedő, „funkcionális élelmiszerként” reklámozott termékekkel próbálhatják ellensúlyozni.
A kisebb étvágy a kiszerelések csökkentéséhez is kézenfekvő indok lehet, ami a vásárlók szempontjából rejtett drágulást jelenthet. A szerzők szerint a vállalatok emellett még vonzóbb ízekkel és a gyorsabb fogyasztást elősegítő állaggal is igyekezhetnek fenntartani a keresletet.
Az elemzés arra figyelmeztet, hogy az élelmiszeripar korábban is sikeresen alakította piaci lehetőséggé az egészséggel kapcsolatos aggodalmakat. Így az új gyógyszerek térnyerése önmagában nem garantálja, hogy egészségesebb vagy megfizethetőbb lesz az élelmiszer-kínálat.
A szerzők ezért a WHO kettős megközelítését támogatják: a gyógyszeres kezelések hozzáférhetőségét és az egészségesebb táplálkozás feltételeit együtt kell javítani.
Ehhez a kormányoknak és az egészségügyi döntéshozóknak olyan szabályokat kell kialakítaniuk, amelyek mellett a növekvő üzleti lehetőségek nem szorítják háttérbe a közegészségügyi célokat. Különben a fogyasztószerek forradalma éppen azokat hagyhatja hátra, akik számára a legnehezebben elérhető a kezelés és az egészségesebb étrend.