Pénzcentrum • 2026. május 12. 14:23
Az ENSZ egészségügyi szervezetének vezetője szerint egyelőre nincs jele annak, hogy a hantavírussal fertőzött üdülőhajóról kiterjedtebb járvány indulna ki. Ugyanakkor a hosszú lappangási idő miatt a következő hetekben újabb megbetegedésekre is számítani lehet - közölte a BBC.
Kedden szállították le az utolsó utasokat a holland lobogó alatt közlekedő MV Hondius üdülőhajó fedélzetéről. A négy ausztrál, egy brit és egy új-zélandi állampolgárt repülővel szállították Eindhovenbe. A hajó Tenerife kikötőjéből indult Rotterdam felé, ahová előreláthatólag május 17-én érkezik meg. Jelenleg huszonöt fős személyzet és két orvos tartózkodik a fedélzeten. Az érkezést követően a hajót teljes körűen fertőtlenítik.
Eddig összesen hét megerősített hantavírus-fertőzést regisztráltak az MV Hondius utasai között, a járvány pedig már három halálos áldozatot követelt. Az első egy idős holland férfi volt, aki április 11-én, még a tesztelés előtt hunyt el a hajón. A felesége a dél-atlanti Szent Ilona-szigeten szállt partra, majd Dél-Afrikába utazott. Két nappal később egy johannesburgi klinikán ő is életét vesztette. Egy német nő május 2-án halt meg a fedélzeten. A fertőzést mindkét nő esetében hivatalosan is igazolták.
Az elmúlt napokban összesen 122 személyt, utasokat és a legénység tagjait szállították Hollandiába, illetve a saját hazájukba kormányzati különgépekkel. Ezzel párhuzamosan több országban is azonosítottak újabb fertőzötteket. Egy amerikai és egy francia állampolgárnál a hazatérésüket követően igazolták a vírust, egy Madridban karanténban lévő spanyol utas első tesztje szintén pozitív lett, míg egy másik amerikai utasnál enyhe tünetek jelentkeztek. Két megerősített brit esetet jelenleg Hollandiában, illetve Dél-Afrikában kezelnek.
A hollandiai Nijmegen egyik kórházában tizenkét egészségügyi dolgozót helyeztek karanténba. Erre azért volt szükség, mert az egyik evakuált utas vér- és vizeletmintáinak feldolgozása során nem tartották be maradéktalanul a szigorú egészségügyi biztonsági előírásokat. A francia egészségügyi miniszter közlése szerint egy Párizsban elkülönített nő állapota folyamatosan romlik. A hatóságok huszonkét kontaktszemélyét próbálják felkutatni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A hantavírusokat jellemzően rágcsálók terjesztik. Az Andes-vírus variáns azonban, amellyel az utasok feltehetően Dél-Amerikában fertőződtek meg, emberről emberre is képes terjedni. A betegség tünetei közé tartozik a láz, a súlyos kimerültség, az izomfájdalom, a hasi panaszok, a hányás, a hasmenés és a légszomj. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) korábbi értékelése szerint egy kiterjedtebb járvány kialakulásának kockázata továbbra is rendkívül alacsony. Az üdülőhajó április 1-jén futott ki az argentínai Ushuaiából, fedélzetén összesen 147 utassal és legénységi taggal, akik huszonhárom országból érkeztek.