Népszava • 2026. január 14. 09:13
Január elején az egészségügyben dolgozó nyugdíjasok többsége a munkabére mellett ismét megkapta a nyugdíját is, miután a kormány év végén enyhítette a korábbi szigorú szabályozást. A Független Egészségügyi Szakszervezet felmérése szerint azonban az érintettek egy része még mindig nem jutott hozzá az év végi nyugdíjkorrekciós összeghez - írta meg a Népszava.
Az egészségügyi szektorban foglalkoztatott, nyugdíjkorú dolgozók helyzete az új év elején érdemben megváltozott. A korábbi rendszerben azok, akik a közszférában – így az egészségügyben is – saját jogú öregségi nyugdíjasként vállaltak munkát, a szolgálati jogviszonyuk idejére elveszítették nyugdíjukat, és csak jövedelempótló ellátást kaptak.
A Független Egészségügyi Szakszervezet gyorsfelmérése közel száz szakdolgozó visszajelzése alapján készült. Az eredmények vegyesek: a válaszadók jelentős része hétfőn már megkapta a nyugdíját, ugyanakkor többen jelezték, hogy az év végi, visszamenőleges nyugdíjkorrekciós összeg még nem érkezett meg a számlájukra. Ezt az összeget a Magyar Államkincstártól várják, amely korábban a nyugdíjpótló juttatásukat folyósította. A kifizetés pontos időpontjáról azonban eddig nem jelent meg hivatalos tájékoztatás.
A mostani helyzet hátterében az Orbán-kormány által tavaly év végén elfogadott jogszabály-módosítás áll. A kabinet felülvizsgálta a 2013 óta hatályos rendelkezést, amely megtiltotta a továbbszolgáló állami alkalmazottaknak, hogy a munkabérük mellett nyugdíjat is kapjanak. Ezt az érdekvédelmi szervezetek évek óta bírálták, mivel nemcsak bürokratikus terheket okozott, hanem azt is eredményezte, hogy az érintettek több, nyugdíjhoz kapcsolódó állami juttatásból is kimaradtak.
A szabályozás módosítása nyomán 2026 januárjától az egészségügyben dolgozó nyugdíjasok már a fizetésük mellett a nyugdíjukat is felvehetik. Fontos elem, hogy azokat, akiknek 2024 decemberében a szolgálati jogviszonyuk miatt még szünetelt a nyugdíja, úgy tekintik, mintha 2025-ben legalább egy napig nyugdíjban részesültek volna. Ez a rendelkezés biztosítja számukra a jogosultságot a 2026 februárjában esedékes 13. havi nyugdíjra.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az új szabályok az adminisztratív terheket is csökkentették. Míg korábban a nyugdíj melletti munkavállalás engedélyeztetése akár hónapokig is eltarthatott, most a szakdolgozók alkalmazásához elegendő a munkáltató jóváhagyása, az orvosok esetében pedig a Belügyminisztérium dönt az engedély megadásáról.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Államkincstár sajtóosztályait megkeresték az elmaradt nyugdíjkorrekciós összegekkel kapcsolatban, ám egyelőre nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy az érintettek mikor számíthatnak a hiányzó járandóság kifizetésére.