Mi folyik a magyar gyógyszertárakban? Rengeteg beteg egészsége kerülhet veszélybe 2023-ban

Pénzcentrum2023. március 7. 10:40

Az elmúlt évek krízisei nagy kihívást jelentettek a gyógyszertárak, gyógyszerellátás számára - hangzott el a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) sajtótájékoztatóján. Dr. Zlinszky János, a HGYSZ elnöke elmondta, hogy ha a gyógyszertárak működési nehézségekkel küzdenek, az vissza fog hatni a betegek gyógyszerellátására, mely már meg is látszik a kistelepülések ellátásában jelenleg is. Ez pedig kihatással lehet a jövőben a lakosság egészségére.

A HGYSZ elnöke a sajtótájékoztatón tartott előadásában beszélt a patikai hálózatokról. Jelenleg három nagy franchise és két nagy marketing társulás működik Magyarországon. A gyógyszertári hálózatok évtizedek óta szerves részeit képezik a hazai gyógyszerellátásnak: hálózatnak tekinthető minden olyan szerveződés, amelyet több gyógyszertár alkot működésének biztosítása érdekében. A társulások lényege, hogy gazdaságilag támogassa a patikákat, minden hálózatra jellemző azonban a gyógyszerek szakmai függetlensége - emelte ki.  Az elmúlt években meredeken nőtt az ilyen szerveződésekhez csatlakozott gyógyszertárak száma, mindössze a hazai patikák 8-9 százaléka független. A hálózatok, társulások versenyhelyzetet teremtettek a szektorban a szakember szerint, melynek végső soron a betegek a nyertesei.

Zlinszky János arról is beszélt, hogy 200 felett járhat a bezárt patikák száma a közforgalmú patikák számadatai alapján 12 év távlatában, melyek nagy része kistelepüléseken működhetett. A hivatalos adatok alapján a gyógyszertárak száma folyamatosan csökkent, jelenleg 168 gyógyszertárral van kevesebb mint 2010-ben, ami 7%-os esést jelent. Viszont mivel ezen időszak alatt új gyógyszertárak is nyitottak, a bezárt patikák száma 200-nál is többre tehető. Ezek főleg kisebb településeken szűntek meg, míg az újonnan nyíló gyógyszertárak jellemzően a nagyobb városokban létesültek - azaz a kistelepüléseken romlott a gyógyszerellátás biztonsága, mutattak rá.

A fiókgyógyszertárak száma szintén csökken: 60 fiókpatika szűnt meg az elmúlt 10 évben, csak tavaly 17-tel csökkent a számuk. Mivel a fiókgyógyszertárak jellemzően kistelepüléseken működnek, elmondható, hogy az itt élők gyógyszerhez jutásának lehetőségei jelentősen szűkültek az elmúlt években. A HGYSZ számításai szerint ez a probléma nagyjából 670 ezer magyar embert érint jelenleg.

Egyre fenntarthatatlanabb a biztonságos gyógyszerellátás

A gyógyszertárak fenntarthatósága az elmúlt években egyre rosszabbá vált. A működtetés költségei, egyre emelkedtek (beleértve a bérleményt, a bérköltségeket, az energiaköltségeket, és az egyéb kiadásokat, mint az informatika, könyvelés stb.), míg a gyógyszertárak bevételei nem követték le a változásokat. Ennek egyik fő oka, hogy a gyógyszertárak forgalmának jelentős részét - 62%-át -a vényköteles készítmények adják, melyek árképzése jogszabályhoz kötött, vagyis támogatott gyógyszer.

A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy ez a degresszív és maximált árrésszabályozás közel 20 éves. Amikor megalkotásra került, más volt a vényköteles támogatott gyógyszerforgalomnak az összetétele, viszont azóta érdemi módosítás nem történt rajta. Utoljára tíz éve volt egy kisebb változtatás a szabályozásban. Ez nagy gondot jelent a patikák számára, mivel a vényköteles szerek forgalmának nettó árrés százaléka 2012 óta folyamatosan csökken, 10 év alatt 2 és fél százalékkal lett kevesebb és 2022-re már 10% alá esett. Vagyis amíg a támogatott termékek fogyasztói ára nagyjából 33%-kal nőtt, addig az árréstömeg csak 6 százalékkal.

A jelenlegi árrésmodell ráadásul nem követi le a gyógyszeriparban történt változásokat. Az elmúlt években egyre több modern, nagyobb értékű termék került be a gyógyszerforgalomba. A maximált árrésszabályozás következtében azonban a készítmény teljes fogyasztói árától függetlenül az árrés minden esetben 990 forint. A helyzetet nagymértékben nehezíti, hogy az elmúlt években az ebbe az árréssávba eső készítmények dobozszáma emelkedett, melynek következtében egyre alacsonyabb a gyógyszertárakban megjelenő árrésszázalék a HGYSZ szerint.

Az árrésszabályozás rendezése, aktualizálása több mint időszerű, hogy a patikák működése fenntartható tudjon maradni.

A patikák működését az infláció, a magas rezsi is fenyegeti

Az elmúlt években sok egyéb tényező is sújtotta a szektort, mint például az energiaválság. A kiadási oldalon az energiaárak emelkedése miatt a gyógyszertárak rezsiköltségei is jelentősen nőttek: tavaly óta az átlagos forgalommal rendelkező gyógyszertárak energiaköltsége havi szinten 200-300 ezer forinttal nőtt. Különösen érintettek a kisebb forgalmú, főleg kistelepülési gyógyszertárak, amelyek energiahatékonysága alacsonyabb szinten van.

Az infláció magas szintje szintjén gondot okoz, amelyet a bérek nem követnek le, így a vásárlóerő csökkenhet 2023-ban - hangzott el. A gyógyszer-kiskereskedelemben ez forgalomcsökkenést eredményez majd, ráadásul a gyógyszereken való spórolás a lakosság egészségét is fenyegetheti:

Nincs elég szakember

Az elmúlt évek másik jelentős változása, hogy a gyógyszertárak egyre nehezebben találnak megfelelő munkaerőt. Ez leginkább vidéken, elsősorban kisebb településeken jellemző, de egyre több gyógyszertárvezető tapasztalhatja meg nagyobb városokban és a fővárosban egyaránt. A patikák nem tudnak lépést tartani az átlagbérek emelkedésével, illetve az inflációval - hangzott el. Az utánpótlás-hiány is jelentős gondot okoz, mivel már nem olyan vonzó pálya a gyógyszerészet. Ennek egyik fontos vetülete a generációváltás kérdése is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A gyógyszerésztársadalom egyre inkább idősödik és a közel vagy már nyugdíjaskorú gyógyszertárvezetők nem tudják kinek átadni a gyógyszertáraikat. Ez középtávon ismét gyógyszertárak bezárásához vezethet. A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy a gyógyszertári asszisztensek képzése is nehezedett, mely szintén súlyosbítja a munkaerőhiányt a patikákban. 

Mit hozhat a jövő?

Továbbra is számos olyan megoldatlan szabályozási probléma van (mint például az ügyeletek és a magisztrális készítmények díja), melyek az elmúlt 10 évben ugyanúgy fennálltak. A korábban említett gondok is folyamatosan rosszabb helyzetbe hozzák a gyógyszertárakat, ráadásul az elmúlt években tovább csökkent a patikák versenyképessége az online tevékenység korlátozásával. 

A következő években a HGYSZ-nél a gyógyszertárak számának további, gyorsuló ütemű csökkenésére számítanak, a vásárlószám stagnálhat, a dobozszám azonban csökkenhet. A támogatott készítmények esetén tovább nő majd a dobozár, így az árrés tovább fog csökkenni. A NEAK támogatási arány tovább csökkenhet, az állami finanszírozás arányában szintén csökkenésre számítanak Zlinszky János szerint. Hangsúlyozta, hogy a fenntarthatósághoz most már sürgősen változtatásra van szükség.

Mi lehet a megoldás?

Annak érdekében, hogy a következő években ne romoljon tovább a hazai gyógyszerellátás színvonala, és hogy a magyar betegek továbbra is probléma nélkül jussanak hozzá a szükséges készítményekhez több lépésre is szükség van. A HGYSZ szerint fontos a párbeszéd kialakulása az ágazaton belül és kívül a döntéshozókkal. A tavaly újraalakult Gyógyszerügyi Egyeztető Fórum (GYEF) egy jelentős lépés az ágazati szintű összefogás felé, a bizonságos ellátás fenntartásához ugyanis egységes, minden szektor számára megfelelő megoldásokat kell találni - a gyártói, nagykereskedelmi és kiskereskedelmi oldal együttműködésével.

A GYEF-ben a gyártói oldal (Generikus Egyesület, Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete), a nagykereskedők (Gyógyszer-Nagykereskedők Szövetsége) és a közvetlen lakossági gyógyszerellátás (Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, HGYSZ) is képviselteti magát. A GYEF tagjainak fő célja, hogy egymás működési logikájának és problémáinak megismerése mentén közös javaslatokat dolgozzanak ki. A Gyógyszerügyi Egyeztető Fórum idén az alábbi kérdésekben fogalmaz meg javaslatokat:

  • a kistelepülések gyógyszerellátásának erősítése,
  • az árképzési rendszer átalakítása,
  • és a gyógyszertári szolgáltatások és gyógyszerészi kompetencia bővítése.

További aktuális kérdése a gyógyszerellátásnak jelenleg a gyógyszerhiány, mely egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. A szakember szerint ezt a problémát a szektor különböző megoldásokkal folyamatosan kezeli, kézben tartja, ellátási gondoktól ezért nem kell tartani. Ami viszont a patikáknak kihívást jelent, az a pánikvásárlás, kiszámíthatatlan kereslet a gyógyszerhiány hírére - ezért lenne nagyon fontos a korrekt tájékoztatás és a tudatos vásárlás.

Megoldásra vár továbbá az internetes gyógyszerforgalmazás kérdése is, mivel a kiskereskedelemben egyre nagyobb súlyt képviselnek az online megoldások, a jelenlegi szabályozás azonban nemhogy nem teszi lehetővé a szektor fejlődését ezen a területen, hanem még gátolja is azt. Az online gyógyszerkiszállítás gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, interneten csak étrend-kiegészítő rendelhető - míg más országokban a szabadabb szabályozás lehetővé teszi a patikák e-kereskedelmi fejlődését, a növekedés folyamatos. A magyar gyógyszertárak esetében azonban így nem éri meg fejleszteni, mert a patikák nem tudnak versenyezni a drogérialáncokkal, webshopokkal úgy, hogy csak étrend-kiegészítőt árulhatnak. Így a szektor pár év alatt végzetes mértékben lemaradhat az e-kereskedelmi versenyben.

Címkék:
egészség, gyógyszer, patika, egészségügy, online, infláció, gyógyszertár, magyar, munkaerőhiány, betegek, gyógyszertárak, szektor, hgysz, patikák, energiaválság,