Jelentősen rontott a járvány a nők helyzetén Európában: a java még hátra van?

Pénzcentrum2022. március 4. 20:07

Az Európai Unióban a nők 77 százaléka szerint országukban a járvány miatt több fizikai és érzelmi bántalmazás éri a nőket. A legtöbben Görögországban (93 százalék), a legkevesebben pedig Magyarországon (47 százalék) érzik így. A megkérdezett nők 38 százaléka szerint a pandémia kedvezőtlenül befolyásolta jövedelmüket, 44 százaléka szerint a munka és a magánélet egyensúlyát, 21 százaléka szerint pedig a fizetett munkával töltött időt - közölte az Európai Parlament egy Eurobarométer felmérés alapján.

A járványügyi korlátozások rendkívüli mértékben kihatottak a nők mentális egészségére. A lezárásokat és a kijárási tilalmat például uniós szinten a válaszadók 41 százaléka, a társas érintkezés korlátozását pedig 38 százaléka említette tényezőnek. A képviselők az emberkereskedelem és a szexuális kizsákmányolás, a nők elleni testi és lelki erőszak, valamint a nemek közötti bérszakadék felszámolását sürgetik.

A március 8-ai nemzetközi nőnap alkalmából az Európai Parlament megbízásából külön felmérés készült az európai nők körében arról, hogy a világjárvány milyen hatást gyakorolt életük különböző aspektusaira. A felmérés azt tárta fel, hogy mind személyes, mind szakmai téren súlyos ára volt a világjárványnak. A nőkkel szemben elkövetett erőszakos cselekmények száma ugrásszerűen megnőtt.

A nőkkel szembeni erőszak

Az Európai Unióban a nők háromnegyede (a válaszadók 77 százaléka) szerint a világjárvány következményeképpen nőtt a nőkkel szembeni fizikai és érzelmi erőszak. Finnország (48 százalék) és Magyarország (47 százalék) kivételével mindenhol 50 százalék felett volt az ebben a kérdésben negatívan nyilatkozók aránya. A legkedvezőtlenebbül Görögországban (93 százalék) és Portugáliában (90 százalék) ítélték meg a helyzetet.

A nők egyértelműen megfogalmazták, milyen intézkedésekre lenne szükség a nőkkel szembeni erőszak visszaszorításához: az erőszakos cselekmények akár rendőrségi bejelentésének megkönnyítése (58 százalék),több segélyszolgálat, például telefonos segélyvonal működtetése (40 százalék), a rendőrségen és az igazságszolgáltatásban dolgozók érzékenyítése és képzése (40 százalék), a nők pénzügyi önállóságának növelése (38 százalék).

A járvány gazdasági és pénzügyi következményei

A válaszadók 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a járvány kedvezőtlen hatással volt a jövedelmére. Az arányt tekintve a skála két végén Görögországot (60 százalék) és Dániát (19 százalék) találjuk, Magyarországon a válaszadók 44 százaléka érezte úgy, hogy kevesebb bevételből él a járvány miatt. A megkérdezett nők 44 százaléka szerint a járvány miatt a munka és a magánélet egyensúlya is felborult. A nők több mint fele tapasztalta ezt Cipruson (68 százalék), Görögországban (59 százalék), Máltán (58 százalék), Luxemburgban (56 százalék), Olaszországban (52 százalék), Portugáliában (52 százalék) és  Magyarországon (51 százalék).

Végül, de nem utolsósorban a nők 21 százaléka - Magyarországon 17 százaléka - tudta, vagy tervezi tartósan csökkenteni a fizetett munkával töltött időt. A magyar válaszadó nők 38 százaléka viszont azt mondta, hogy a járvány miatt kénytelen volt kevesebb fizetett munkát végezni, mint amennyit szeretett volna.

Mentális egészség

A járvány kitörése óta a nőket töltötte el leginkább aggodalommal a barátok és a családtagok hiánya (44 százalék), ők éreztek a leginkább szorongást és stresszt (37 százalék), és általában véve őket nyugtalanította leginkább a jövő (33 százalék).

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A nők körében az az általános nézet, hogy a járvány megfékezésére bevezetett korlátozások jelentős mértékben kihatottak mentális egészségükre.

A járványügyi intézkedések a jellegüktől függően a társadalom bizonyos rétegeire különösen nagy terhet róttak: a 15 év alatti gyermeket nevelők közel fele szerint az iskolák és az óvodák bezárása súlyos hatással volt mentális egészségükre.

Mit várnak a nők az Európai Parlamenttől?

Az európai nők szerint az Európai Parlamentnek elsősorban a következő problémákkal kellene foglalkoznia: emberkereskedelem és szexuális kizsákmányolás (47 százalék), lelki és testi erőszak a nőkkel szemben (47 százalék), a nők és a férfiak közötti bérszakadék és annak hatása a szakmai előmenetelre (41 százalék), a munka és a magánélet nehezebb kiegyensúlyozása (31 százalék), a kiszolgáltatott társadalmi csoportokba tartozó nők és gyermekek védelme (30 százalék). A magyar válaszadók szerint a nők elleni testi-lelki erőszak a legfontosabb téma (42 százalék), amelyet szorosan követ a nők és gyermekek emberkereskedelme és szexuális kizsákmányolása és a nemek közötti bérkülönbség problémája (41-41 százalék).

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerint „a koronavírus-járvány a nők számára járt a legtöbb hátránnyal. Nehezebb lett a dolguk lelkileg és pénzügyileg is. Ezen változtatnunk kell, és a Parlament pont ezen dolgozik”- mondta az elnök a felmérés eredményeit üdvözölve.

Robert Biedroń (S&D, Lengyelország), a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke szerint „az Eurobarométer felmérés eredményei alátámasztják, amit eddig is tudtunk: a koronavírus-járvány hatásai nagyon sok téren aránytalanul nagy terhet róttak a nőkre és lányokra. A nemen alapuló erőszak sokkal gyakoribbá vált, több feladatuk lett a gondozás  terén, és a főként női munkaerőt foglakoztató ágazatok megsínylették a válságot. De a válság esélyt ad arra, hogy egy jobb világot építsünk a régi helyébe. A szakbizottságban erre törekszünk majd.”

Címkék:
egészség, járvány, betegség, anyagi helyzet, koronavírus, nőnap, nemzetközi nőnap, mentális egészség, covid, esélyegyenlőség,