Tragédia: halálra gázoltak egy gyalogost Mezőszilas és Dég között
A szemle ideje alatt a főúton időszakos forgalomkorlátozásra lehet számítani.
A szemle ideje alatt a főúton időszakos forgalomkorlátozásra lehet számítani.
Február elsejével megszűnik Pomázon az orvosi ügyelet, a helyieknek Pilisvörösvárra vagy Szentendrére kell majd menni - a gyermekorvosi ügyelet a 40 kilométerre lévő Vácon lesz.
Árokba dőlt egy busz Fejér vármegyében, húsz embert feszítővágóval szabadítottak ki. Az egységek teljes útlezárás mellett jelenleg is végzik a munkálatokat.
A Fejér Vármegyei Önkormányzattal kötött támogatási megállapodásnak köszönhetően újabb jelentős fejlesztések valósulhatnak meg Iváncsán, amire több száz milliós forrást biztosítanak.
Halálos vonatgázolás történt nem sokkal reggel hét óra előtt Agárdnál, a Vasút utca és a Strand utca kereszteződésében lévő kiépített vasúti átjáróban - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
Fejér vármegye rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. július 28-án 00 órától augusztus 7-én 24 óráig.
Mivel a "városi" CSOK megszűnik, sok család számára lehet fontos, mely vármegyékben, mely településeken érhető el a falusi csok támogatás 2024-től. Mutatjuk a frissített listát.
A hétfő délutáni vihar csapadékát kísérő nagy erejű szél elsősorban Veszprém és Fejér vármegyében adott sok munkát a tűzoltóknak.
A Fejér megyei Sukorón található vályogház az 1800-as évek végén épült, fogadóként működött fénykorában, a Székesfehérvárra igyekvő vásározók gyakorta megfordultak benne.
A szervezet egy év alatt 12 kilogramm kokaint, 205 kilogramm marihuánát, 102 kilogramm amfetamint, valamint 16 ezer extasy tablettát értékesített.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt indított eljárást két székesfehérvári lakossal szemben.
Vármegyéket górcső alá vevő ingatlanpiaci cikksorozatunkban most arra keressük a választ, hogy mennyiért lehet ingatlant venni Székesfehérváron.
Fejér vármegyével bővül a katasztrófavédelem kéményseprési ellátási területe. Péntektől a megye száznyolc településén, köztük Székesfehérváron és Dunaújvárosban is a katasztrófavédelem kéményseprői végzik a lakossági kéményseprőipari szolgáltatást.
A Fejér megyei Vál településen található Ürményi-Dreher-kastély a megye egyik legismertebb nevezetessége. A több éve romos állapotban, használaton kívül, üresen álló épület azonban úgy tűnik, újra elnyerheti méltó formáját.
Az országos tendenciával ellentétben Fejér megyében folytatódott a lakásépítési kedv élénkülése.
Az egyik legváltozatosabb területe hazánknak: hegyek, síkságok, nagy tavak és folyók tarkítják, de Nyugat-Magyarországon itt található a legnagyobb megművelt, haszonnövényekkel beültetett termőföldterület is. Fejér megye következik!
Nagyot csökkent az újépítésű lakások aránya Fejér megyében, és az árak is kilőttek tavalyhoz képest.
Az indoklás szerint szakemberhiány miatt szünetel a Fejér Megyei Kórházban a gyermek gasztroenterológiai szakrendelés. A szülőknek most legkevesebb 40 kilométert kell utazni, ha ilyen vizsgálatra kell vinniük a gyermeküket.
Ki gondolná, de Fejér megye az egyik legváltozatosabb területe hazánknak: hegyek, alföldek, nagy tavak és folyók tarkítják. Egyike a magyarok legősibb szálláshelyeinek. Megyejáró sorozatunk következő állomásaként Fejért vesszük górcső alá.
Most érkezett a bejelentés, mely szerint elindulhat Székesfehérváron a pláza fejlesztése, bővítése és a murvás parkoló helyén is indulhat az építkezés, a városi piac működése garantált az építkezés alatt is, aminek során mintegy 1700 férőhelyes új parkoló is épül.