Újabb esés a kötelezőknél: érdemes lesz váltani?

Pénzcentrum2013. január 18. 19:33

További 10-15%-kal estek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak a legutóbbi, 2012 végi kampány során. Egy átlagos autós így 11 ezer forintért kötötte meg új biztosítását a Portfolio.hu által megkérdezett alkuszok körében. A kampányt a K&H, a Genertel és a Wáberer Hungária nyerte meg az ő adataik alapján. A kgfb-piac új szabályozása azonban tovább csökkentette a kampány jelentőségét.

Miután meglévő szerződésüket felmondták, december végéig új biztosításukat is megkötötték azok az autósok, akiknek az évforduló egyúttal szerződésük fordulónapját is jelenti (arányuk az autósok körében közel kétharmad). Legalábbis elméletben: a gyakorlatban csak minden nyolcadik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést kötöttek át az ügyfelek egy másik biztosítóhoz november és december folyamán. A MABISZ szerdai becslése szerint ugyanis közel félmillió egyéni szerződő élt ezzel a lehetőséggel. Az elmúlt években tehát folyamatos az esés: három éve még háromszor ennyien voltak a váltók. Az érdeklődés csökkenése leginkább azzal magyarázható, hogy a váltással a legárérzékenyebb ügyfelek számára általában már csak 1-2 ezer forintos (éves!) megtakarítás volt elérhető.


Szép számmal akadtak azonban most is olyanok, akik biztosítót nem váltottak, szerződésüket meglévő biztosítójuknál cserélték kedvezőbbre. A Portfolio.hu által megkérdezett alkuszcégek egymástól igencsak eltérő becslést adtak arra vonatkozóan, mekkora lehet ezek teljes száma. A legmagasabb, 650 ezres becslést a CLB adta, az alkuszok között piacvezető netrisk.hu ugyanakkor a teljes szerződő piacot taksálta mindössze 450 ezresre.


Ahogy a fenti táblázatban is látható, az alkuszoknál új szerződést kötők 60-70%-a választ egyúttal új biztosítót is. Ami azonban ennél jóval feltűnőbb, hogy az átlagdíjak a 2012-es kampányban is tovább estek. A válaszadó alkuszcégeknél az átlagdíj 10 700 és 12 500 forint között alakult, ami az előző évhez képest 10-20%-os esést jelent. Az átlagos díjcsökkenés 10 és 15% között lehet. A csökkenő részvételi arány miatt a kampány során kialakult díjak most már kevésbé befolyásolják a teljes biztosítási piac kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási átlagdíját, de továbbra is lefelé irányuló nyomást helyez arra.


Az általunk megkérdezett alkuszok egytől egyik arról számoltak be, hogy a K&H (24-27%), a Genertel (15-16%) és a Wáberer Hungária (11,5-14%) volt a legnépszerűbb ebben a kampányban az autósok körében. E három biztosító összesen 50,5-57 százalékos részesedést kapott az átszerződők körében, így valószínűleg 2013-ban magasabb díjbevételt lesznek képesek elérni, mint 2012-ben. A legnagyobb szerződésszám-növekedést elérő biztosítók között több alkusz az Aegont is megemlítette, illetve a PBA-nál a Groupama is jelentősen növekedni tudott. A legnagyobb szerződésszám-csökkentést elszenvedő biztosítók között viszont az Astrát, az Allianzot, a KÖBE-t és az Uniqát említették az alkuszok. Utóbbi biztosító az eggyel korábbi kampányban szerepelt kiemelkedően.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


A kampány során szerzett érdekes tapasztalataikról is megkérdeztük az alkuszokat számszerű adataik mellett. A CLB a lakásbiztosítással és cascóval együtt kötő ügyfelek arányának emelkedéséről számolt be, és mint elmondták, a bankkártyás díjfizetést sok ügyfél választotta (az ügyfél rendezte is a KGFB díjat a megkötéskor). A kotelezo.hu érdekes tapasztalatról számolt be: az elmúlt két évben az első néhány hétben magasabb volt az újrakötők aránya, mint a végleges érték, ami arra utal, hogy ez a réteg tudatosabban köti meg a kgfb-jét. A netrisk.hu nagy eredménynek tartja, hogy gyakorlatilag minden 4.-5. hozzájuk betévedő ügyfél vásárolt valamilyen más terméket is, lakásbiztosítást, cascót vagy kiegészítő biztosítást a kötelező mellé. A PBA-nál az átlagdíjak csökkenése mellett nőtt a kiegészítő biztosítást kötők aránya. Mint elmondták, csökkent viszont a reklámzaj, a kampány körüli mizéria, és az ügyfelek lendülete is. Egyre nagyobb az év közbeni évfordulós szerződések aránya, így érezhető az év végi kampány jelentőségének csökkenése.


Az átlagdíjak csökkenése negatívan hat a teljes magyar kgfb-piacra, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény tavaly október 25-ei módosítása azonban a jövőben már lehetőséget ad a biztosítóknak az árazásbeli korrekcióra. Megkönnyíti számukra a piaci alkalmazkodást azon ügyfelek esetében, akiknek már nem január 1-jén van az évfordulójuk. Arányuk jelenleg közel egyharmad (ők azok, akik 2010-ben vagy később vásároltak autót), de fokozatosan nő.

Az új szabályozás lényege

- A biztosítók 2013. január 1-jétól szabadon, évente több alkalommal is módosíthatják kgfb-díjaikat, így az új díjak meghirdetésére a jövőben már nemcsak évente egyszer, október végén lesz lehetőségük.
- A módosítást legalább 60 nappal a hatályba lépés előtt közzé kell tenniük saját honlapjukon, valamint a PSZÁF és a MABISZ honlapján, szemben az eddigi nyomtatott napilapokkal (2012-ben Napi Gazdaság és Magyar Hírlap).
- Kötelezővé válik a kártörténeti rendszer azonosító számának használata. Ennek alapján a jövőben egyszerűbbé válhat a kártörténeti adatok lekérése, illetve a szerződések azonosítása. Több társaság esetében ez a szám már szerepel a hamarosan kézbesítendő ügyfélértesítőkön.

Címkék: