Jövő kedden jönnek az új kötelezők díjai

Pénzcentrum2012. október 24. 13:32

A biztosítók idén is október 30-án teszik közzé kgfb-díjtarifáikat két országos napilapban, ennek alapján dönthetnek az autósok arról, hogy továbbra is meglévő biztosítójuknál maradnak, vagy váltanak - hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

2012. október 8-án az Országgyűlés elfogadta a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási törvény módosításáról szóló javaslatot. Ebben a legfontosabb változás, hogy a biztosítók 2013. január 1-jétól szabadon, évente több alkalommal is módosíthatják kgfb-díjtarifáikat: így az új díjak meghirdetésére a jövőben már nemcsak évente egyszer, október végén lesz lehetőségük. A módosítást azonban legalább 60 nappal a hatályba lépés előtt közzé kell tenniük.

A tapasztalatok szerint sok a félreértés, ezért ismét szükséges hangsúlyozni: bár a biztosítók a jövő évtől kezdve évente többször is hirdethetnek kgfb-díjat, az ügyfelek a biztosítást továbbra is csupán évente egy alkalommal, az adott biztosítási szerződés évfordulóján tudják felmondani (és a díj nem változik az adott biztosítási időszakban). Erre 2010 előtt mindenkinek egységesen, január 1-jével volt lehetősége. Az azóta vásárolt gépjárművek esetében az évforduló a szerződés megkötésének időpontja, vagyis gyakorlatilag az autó megvásárlásának napja. Jelenleg már mintegy 600 ezer autós kgfb-szerződése nem esik egybe az év végével.

2012. október 30-án két országos napilapban, a Napi Gazdaságban és a Magyar Hírlapban teszik közzé a biztosító társaságok a 2013. január 1-jétől érvényes díjtarifákat. Jövő évtől a biztosítóknak nem kell meghirdetniük a nyomtatott sajtóban a díjtarifákat, elegendő lesz elektronikusan - saját honlapjukon, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF), valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének honlapján - közzétenni azokat.

Az ügyfeleket érintő további újdonság, hogy 2012. január 1-jétől kötelezővé válik a kártörténeti rendszer azonosító számának használata. Ennek alapján a jövőben egyszerűbbé válhat a kártörténeti adatok lekérése, illetve a szerződések azonosítása. Több társaság esetében ez a szám már szerepel a hamarosan kézbesítendő ügyfélértesítőkön.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2012. június 30-án 4,268 millió kgfb-szerződés volt érvényben, ebből mintegy 3,2 millió személygépkocsi, több mint egy millió pedig haszongépjármű. 

 

Címkék: