200 ezer forintjuk bánhatja, ha tesznek az ügyfélpanaszokra

Pénzcentrum2010. augusztus 10. 09:02

Az ügyfélpanaszok alapján sorra indítja a vizsgálatokat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Az eljárások döntő többsége intézkedés nélkül zárul, de előfordul, hogy az ügyfeleknek adnak igazat - írja a Napi Gazdaság.

Legutóbb a Magyar Posta Biztosítót bírságolták meg 200 ezer forintra egy ügyfélpanasz nem megfelelő intézése miatt, majd az Uniqa Biztosító ugyanezért szintén 200 ezer forintot fizetett, míg a kötvénynyilvántartásra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 1 millió forintot szabtak ki.

Ertl Pál, az Uniqa Biztosító nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja elmondta, hogy az első esetben nem egyértelműen tájékoztatták levélben az ügyfelet, aki félreértette a tájékoztatást. A második eset a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódik: az átkötési dömpingben későn küldték meg az ügyfélnek a kötvényt. Ezt a tényt a biztosító elismerte.

Legutóbb a Groupama Garancia Biztosítót (bírság kiszabása nélkül) arra kötelezték, hogy a mindenkori jogszabályok szerint meghatározott panaszkezelési határidőt maradéktalanul tartsa be. Az Allianzt is csak felszólították, hogy tegyen eleget életbiztosítási szerződéseinél az éves tájékoztatási kötelezettségének. A konkrét ügyből egyébként kiderült, hogy a társaság a szolgáltatási összeget a feltételekben előírt határidőn túl fizette ki. A felügyeleti határozatban azonban rögzítik: szerződési feltételekben foglalt rendelkezések megsértése esetén a PSZÁF-nak a törvény szerint nincs hatásköre eljárni.

Címkék: