Új elnök-vezérigazgató az MKB Biztosítók élén

Pénzcentrum2010. június 14. 14:02

2010. július elsejétől dr. Salamon Károly tölti be az MKB Életbiztosító, valamint az MKB Általános Biztosító elnök-vezérigazgatói pozícióját. Raveczky Zsolt, a korábbi vezető az Erste Biztosítóhoz távozik - jelentette be a társaság mai sajtótájékoztatóján dr. Balogh Imre, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese.


Salamon Károly

Salamon Károly - aki 2006 és 2008 között az Allianz Hungária Biztosító elnök-vezérigazgatója volt - a tartós növekedés és a stabilitás fontosságát hangsúlyozta bemutatkozásakor. A két biztosító 2009-ben 3 milliárd forintos díjbevételre tett szert, ugyanakkor idén ennek akár a háromszorosa is elérhető a tervek szerint.

A két tulajdonos, a Versicherungskammer Bayern Group és az MKB Bank összesen 26 millió eurót költ a két biztosító tőkésítésére, ebből 8-10 millió euró van hátra, amit a jövő év végéig terveznek felhasználni.

Címkék: