MTI • 2026. január 30. 09:10
Elindult a próbagyártás a BYD szegedi elektromos autókat előállító üzemében - jelentette be Botka László polgármester csütörtökön.
A politikus a Közéleti Kávéház évadnyitó rendezvényén elmondta, a cég már 960 munkavállalót felvett szegedi gyárába, 70 százalékuk magyar dolgozó, nagyobbik részük szegedi. A gyár termelése több év alatt fut majd föl a tervezett szintre, ezzel párhuzamosan bővül a foglalkoztatotti létszám is - közölte a polgármester.
Szegeden a munkanélküliség az országban az egyik legalacsonyabb, 1,3 százalék. Ugyanakkor a város szakképző intézményeiben tanuló diákok 52 százaléka nem Szegeden lakik, és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Mérnöki Karával is megállapodást kötött a cég.
Ugyancsak számítanak munkavállalókra Szeged vonzáskörzetéből, a többi közt Makó térségéből, valamint a Vajdaság északi részéből. A kormány vállalása szerint megkönnyítik a határ menti ingázók közlekedését, külön sávot kialakítva számukra a röszkei közúti átkelőhelyen.
Lesznek külföldi, ázsiai vendégmunkások a gyárban. Az SZTE-n azonban jelenleg is több mint 5 ezer külföldi hallgató tanul, akik jelentős része Európán kívülről érkezett, a szegedieknek nincs különösebb problémája velük. A városban élők pedig már az 1970-es, 80-as évektől a magyar átlagnál jobban hozzá vannak szokva ahhoz, hogy nem csak európaiak vesznek részt a város mindennapi életében.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A polgármester kitért arra is, hogy az autóipari beruházással kapcsolatban az önkormányzat feladata volt, hogy biztosítsa az üzem építéséhez szükséges 300 hektáros területet. Ebből 100 hektár eleve ipari terület volt, melyen az eredeti tervek szerint a Pick Szeged Zrt. építette volna föl új szalámigyártó-üzemét, amelyet végül a régi telephelyükön, a Horgosi úton alakítanak ki. A fennmaradó 200 hektár jellemzően termőföld volt, melyen sok tulajdonos osztozott. A parcellák tulajdonosainak többsége elfogadta a kisajátítás során a kormányhivatal által megállapított árat, néhányan azonban bírósághoz fordultak. A perek jogerősen lezárultak, a bíróság pedig megállapította, szabálytalan volt a vételárak megállapítása, azok magasabbak az előírtnál, így a tulajdonosoknak vissza kellene fizetniük a különbözetet - közölte a politikus, hozzátéve: Szeged 2026-os költségvetésének megalkotása során azt fogja javasolni a közgyűlésnek, az önkormányzat mondjon le erről a követeléséről.