Pénzcentrum • 2025. május 26. 08:44
Több mint 220 milliót tankoltak el a parlamenti képviselők 2024-ben a benzinkártyájuk terhére. A listavezető politikus nagyjából 105 ezer kilométerre elég üzemanyagot vásárolhatott.
Egy év alatt több mint 220 millió forintot tankoltak el a parlamenti képviselők az Országgyűlés Hivatalának összesítése szerint, amit a Blikk kért ki a parlamentből. Az össz tankolási költség ennél magasabb lehet, mert a tételes lista nem tartalmazza a Ház azon tisztviselőinek (frakcióvezetők, alelnökök, házelnök, stb.) költéseit, akiknek a pozíciójuk után autó is jár. Szintén nem szerepelnek a listán a parlamenti mandátummal is rendelkező kormánytagok, államtitkárok, akiknek külön biztosítanak autót és hozzá tartozó benzinkártyát.
A legtöbbet Hörcsik Richárd képviselő autózta el 2024-ben, 4 millió 459 ezer forintért tankolt a parlamenti kontóra, második Simon Miklós (3 millió 822 ezer forint), a harmadik legtöbbet tankoló politikus pedig Tilki Attila lett, aki 3 millió 556 ezer forintnyi üzemanyagot vásárolt a hivatali autójába.
A lista első 13 helyén egyébként kormánypárti képviselők állnak, a rangsor 14. helyén bukkan fel az első ellenzéki politikus, a jobbikos Dudás Róbert 2 millió 974 ezer forinttal. A lap kiszámolta, 7 literes átlagfogyasztással, a NAV által közölt tavalyi üzemanyagárakkal számolva Hörcsik Richárd közel 4,5 milliós költése 105 ezer kilométer megtételére lehetett elegendő. A politikus korábban azt monta, azért szerepel mindig jellemzően a lista elején, mert az ő választókörzete van a legtávolabb a fővárostól, és ha be akarja járni a kerületét, annak területe miatt is sokat kell autóznia.
Megjegyezték, volt olyan képviselő, aki január és november között havonta átlagosan 181 ezer forintot költött az üzemanyagkártyájáról, majd decemberben hirtelen 686 ezer forintot - így abban a hónapban több mint 16 ezer kilométert tehetett meg. Az is feltűnő volt, hogy a jogosult politikusok júliusban és augusztusban majdnem 31,5 milliót tankoltak el, pedig ebben a két hónapban nem is ülésezett az Országgyűlés - ugyanakkor a törvény nem köti ki, milyen célra lehet használni a parlamenti tankolókártyát, így meglehet, bizonyos esetekben a nyaralási útiköltségeket is az adófizetők állták.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA