Megeszi a kutak hasznát a hatósági árszabás? Legrosszabb esetben bezárások is jöhetnek

Szánthó Péter2021. november 11. 14:03

Nagy kihívást jelenthet a magyar kúthálózatoknak, hogy hétfőtől a kormány 480 forintban maximálja a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát. Ugyanis az átlagosan 26, illetve 32 forintos árcsökkentést a kereskedőknek kell kigazdálkodnia a saját hasznuk kárára - ez igen nagy hányda lehet az árrésnek. Gulyás Gergely arról beszélt, hogy "nem kötelezik a kereskedőket a kereskedésre", és kompenzációt sem kapnak majd a cégek. Így pedig akár az is előfordulhat, hogy a kisebb forgalmú töltőállomásokat ideiglenesen bezárják a hálózatok, hiszen azok alig termelnek profitot, viszont a béreket és a rezsit fizetni kell.

Hétfőtől 480 forinton rögzítik a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti árát - jelentette be Gulyás Gergely a mai kormányinfón. A miniszter kiemelte, az árakat egyelőre 3 hónapra fagyasztják be, aztán felülvizsgálják a helyzetet - tehát az intézkedés február 15-ig fog élni első körben.

A kúthálózatokat ugyanakkor nem fogják kompenzálni, pedig a rögzítés az ő kontójukra megy majd: ugyanis a miniszter jelezte, hogy az üzemanyagok adómértéke nem fog változni, a rögzítést a kereskedelmi árrés terhére kell megoldani.

Sőt, Gulyás szavaiból arra is lehet következtetni, hogy a kormány akár azzal is számolhatott a döntés meghozatalakor, hogy egyes benzinkutak inkább bezárnak, minthogy rögzített árakon adják az üzemanyagot. A miniszter ugyanis arról beszélt, hogy "a kereskedőt nem lehet arra kötelezni, hogy kereskedjen", és kijelentette: amelyik kút a megadott árnál drágábban adja majd az üzemanyagot, azt be fogják záratni.

Az ügyben kerestük a legnagyobb kúthálózatokat tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetséget, akik egyelőre nem kívántak állást foglalni az ügyben - vélhetően a hivatalos rendelet megjelenéséig kivárnak.

Az állam zsebébe megy a tankolás több mint fele

A csütörtökön érvényes átlagárak szerint ma egy liter benzin 506 forintba kerül, míg a gázolaj literenkénti ára 512 forint a kutakon.

Ez tehát azt jelenti, hogy hétfőtől 26, illetve 32 forinttal fognak csökkenni az árak.

Mivel Gulyás Gergely bejelentése szerint az üzemanyagok adótartalma nem fog változni, így a 480 forintos rögzített árból még mindig az állam zsebébe fog vándorolni a legtöbb pénz, összességében az árnak a fele.

A 27 százalékos világbajnok magyar áfa miatt 129,6 forintot vonnak majd a 480 forintos literenkénti árból. A jövedéki adó is majdhogynem ugyanekkora mértékű: a benzin esetében 120, a gázolajnál 110,35 forint literenként a jogszabályok szerint, és ez az összeg fixen számolandó. Sőt, az áfa a jövedéki adóval megnövelt tételre rakódik rá, úgyhogy itt az állam az adót is megadóztatja.

A jövedéki adó mértékét negyedévenként határoza meg a NAV a kőolaj árát figyelembe véve: ha 50 dollár alá esne a Brent olaj hordónkénti ára, akkor a benzin literének jövedéki adója 125, a gázolajé 120,35 forintra emelkedne.

A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség zsebébe is fizetünk a tankoláskkor: minden liter benzin után 4,145 forintot, a gázolajnál literenként 3,883 forintot utalnak nekik. Ez a szervezet felel azért, hogy legyen elég tartalék benzinből, gázolajból és kőolajból az országban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Deficitbe fordulhatnak a benzinkutak?

És akkor még a kereskedők nem tették rá a maguk profitját, ám ez már messze nem akkora összeg, mint amit az állam levon adók formájában. Hivatalosan egyik cég sem árulja el, hogy mekkora árréssel dolgozik, a szakmai berkekből azt lehet hallani, hogy a nagykereskedők 4-5 százalékot szoktak rátenni literenként az üzemanyagokra - ez a csütörtökön érvényes árakon számolva kb. 20-25 forintot jelent.

A kiskereskedők árrése akár kutanként is változhat: gondoljunk csak arra, hogy az autópályán sokkal drágább tankolni, mint egy kisváros határában. Ezeket a rátákat is üzleti titokként kezelik, de piaci forrásaink szerint egy "átlag" kút esetében 4 százalék körüli haszonkulccsal számolhatunk, úgyhogy ez egy olyan töltőállomáson, ahol nagyjából az átlagáron lehet tankolni, literenként kb. 20 forint lehet.

És akkor itt kanyarodjunk vissza a miniszter elejtett mondatára, amely szerint nem kötelezik a kereskedőket a kereskedésre. Ha a kiskereskedőknek kell kigazdálkodnia az átlagosan 26, illetve 32 forintos árcsökkentést - a pálya menti kutak esetében ez nyilván jóval magasabb lehet, de náluk a haszonkulcs is nagyobb -, akkor az gyakorlatilag megeheti a kutak hasznát - az állam pedig nem ad kompenzációt.

Persze, egy benzinkútnak nem csak az üzemanyagon van haszna, hanem az egyéb szolgáltatásokon is (shop, autómosó, kávézó, stb.), úgyhogy az is simán előfordulhat, hogy itt eszközölnek áremeléseket, hogy csökkentsék az ársapka miatti bevételkiesést.

Ennyivel tankolhatunk kevesebbért hétfőtől

Azt is kiszámoltuk, mennyivel fog kevesebbe kerülni hétfőtől egy tank benzin, illetve gázolaj. Az egyszerűség kedvéért 40 litert számoltunk egy teli tanknak, így pedig az jött ki, hogy

  • benzinből most ennyi átlagosan 20 240 forintba kerül most, hétfőtől pedig 19 200-ba fog fájni, tehát kb. ezer forintot spórolhatunk egy tank benzinen.
  • A gázolaj esetében ma átlagosan 20 480 forintba kerül 40 litert tankolni, tehát ugyanez a mennyiség hétfőtől 1200 forinttal kerül majd kevesebbe.

Címkék:
benzin, benzinkút, üzemanyag, gázolaj, tankolás, benzinár, gázolaj árváltozás, üzemanyagárak, hatósági ár, árstop, ársapka,