26 °C Budapest

Itt a Tesco nagy dobása! Óriási segítség a magyar családoknak - heti összefoglaló

Pénzcentrum
2013. január 27. 18:03

Elindult az előregisztráció a Tesco honlapján az online bevásárlási rendszerhez, eközben az utolsó nagybank is megszüntette ingyenes számlacsomagját. A Magyar Nemzeti Bank felméréséből kiderült: minél több hitelt vesz fel valaki, annál valószínűbb, hogy nem tudja majd visszafizetni a tartozásait. Szakértők szerint ugyanakkor lehetővé kellene tenni, hogy a fogyasztók a közműszámláikon keresztül juthassanak hitelhez a különböző energiatakarékossági beruházásokra, azok nélkül ugyanis elvész a rezsicsökkentés haszna. Kelendőbbek lehetnek a munkáltatók körében a kisgyermekes anyák az idén bevezetett foglalkoztatási adókedvezmény révén, annak kiszámítása azonban nem egyszerű, cikkünkben segítünk. Másik írásainkban bemutatjuk, milyen hiányosságok vannak a 2012. évi adóbevallásban, illetve a tételes kisadóról (kata) szóló törvényben; utóbbi miatt havi 25 ezer forintot bukhatnak az érintettek. Még többet veszíthetnek azok a vállalkozások, amelyek elmulasztják február 1-ig módosítani a társasági szerződésüket.


Sokba fog ez kerülni a magyar cégeknek: ketyeg az óra!

Legkésőbb február 1-ig kell kiegészíteniük vagy módosítaniuk a cégjegyzékben szereplő adataikat azoknak a társaságoknak, amelyek a tavaly márciusi törvénymódosítás óta ezt nem tették meg.

Jön a Tesco nagy dobása! Új munkahelyek százait hozhatja
Elindult az előregisztráció a Tesco honlapján az online bevásárlási rendszerhez. Az áruházlánc lépése új munkahelyek százait generálhatja, már az első álláshirdetések is megjelentek.

Megmondja az ÁNTSZ, hova menj orvoshoz
Szabályba foglalta a járóbeteg-beutalás rendjét Budapesten és Pest megyében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Jó hír a kisgyermekeseknek! Így dolgozhatnak kedvezményesen
Kiemelt adókedvezményt vehetnek igénybe a munkáltatók január elsejétől a gyedről, gyesről visszatérők foglalkoztatása esetén. A kedvezmény időtartamára vonatkozó szabályok azonban nem egyszerűek, azok könnyebb megértését példával segíti honlapján közzétett tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Nesze nektek, gyermekesek! Megdöbbentő hír az adókedvezményről
Nem engedi meg a 2012. évi személyi jövedelemadó bevallást kitöltő internetes program, hogy a törvényben meghatározott adókedvezményt írja be az adózó a bevallásba, ha annak összege magasabb, mint az összevont adóalap. Ezáltal nem lehet később megállapítani, hogy a törvény szerint mennyi adókedvezmény járna az adózóknak, és abból mekkora összeget nem tudnak érvényesíteni az alacsonyabb keresetűek..

Havi 25 ezer forintot bukhatsz egyetlen szó miatt
Csak főállásúak lehetnek a kisadózók a hatályos jogszabályszöveg szerint - állítja Angyal József okleveles adószakértő a január 2-án közzétett OTS-nyilatkozatában. Második nekifutásra sem sikerült ugyanis az Országgyűlésnek jól megfogalmaznia a vonatkozó rendelkezést. Felvetésére eddig sem az adóhatóság, sem a Nemzetgazdasági Minisztérium nem reagált hivatalosan.

Ennyit kereshetsz, ha kiadod a lakásod: itt vannak a számok!
A tavalyi év első felében sok befektető vásárolt lakást és ezzel szinte egy időben sokan váltak ingatlantulajdonosból albérlővé. Felmerül ugyanakkor a kérdés, egyformán megéri mindenhol befektetni? Panel, vagy téglaépítésű lakás kiadásától lehet jobb hozamot remélni?

Ilyen egy 6 szobás luxusgarzon + videó
Különleges lakásokat bemutató cikksorozatunk keretében ezúttal egy igen kompakt New York-i lakásba kalauzoljuk el olvasóinkat. A lakás csupán 40 négyzetméter, mégis annyi funkcióra képes, mint egy többszáz négyzetméteres luxuslakás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A közműszámla lehet a jövő ingyenhitelének fedezete
A január elsejével elrendelt 10 százalékos rezsiköltség-csökkentés esetében csak átmeneti intézkedésről lehet szó, a rendszer hosszú távon fenntarthatatlan. E helyett inkább lehetővé kellene tenni, hogy a fogyasztók a közműszámláikon keresztül tudjanak hitelt felvenni a különböző energiatakarékossági beruházásokra.

Itt a vége, temethetjük az utolsó ingyenes számlacsomagot is

A K&H volt az egyetlen nagyobb bank, amely valóban ingyenes bankszámlát kínált még januárban is, a tranzakciós illeték bevezetése után. Ennek vége, a bank megszüntette a Zéró számlacsomagja értékesítését, helyette más, de már nem ingyenes termékeket vezetett be.

Ők a magyar csúcshitelesek: mégis, hogy fogják ezt kifizetni?
Érdekes ábrára lettünk figyelmesek az MNB legutolsó stabilitás jelentésében. A késedelmes hitelekkel foglalkozó fejezetében láthatjuk, minél több hitelt vesz fel valaki, annál valószínűbb, nem tudja majd azt visszafizetni tartozásait. Ez elég egyértelműnek tűnik, de igazán érdekes része az, hogy kiderült: Magyarországon 998 olyan ember van, akinek 10 vagy annál több jelzáloghitele van.

Meglepő változás: ezzel próbálkozhatnak a bankok
Már európai bankok is törik a fejüket, hogyan növelhetnék profitjukat. Erre egyik megoldás az lehet, ha a netbankokban reklámokat helyeznek el, amit akár kifejezetten vásárlási szokásainknak megfelelően választhat ki a rendszer.

Itt a rezsicsökkentés legújabb áldozata

A 2013-tól bevezetett általános 10 százalékos rezsicsökkentéssel sajnos egy újabb akadály került a napelemes rendszerek terjedése elé. A szociális szempontok indokolhatósága mellett ugyanis egy nem kívánt mellékhatása az intézkedésnek a lakosság önerőből történő megújuló beruházásainak visszavetése.

Torkos Csütörtök után jön az újabb akció
Jövő csütörtökön rendezik meg a 2013-as Torkos Csütörtök akciót. Az éttermek mellett idén is részt vesznek az eseményen szállodák, panziók, magánszállások - több mint száz helyen várják a vendégeket kedvezményes ajánlatokkal.

Ingyenes nyelvtanfolyamok: akadozik a rendszer, alig vannak helyek
A Pénzcentrum.hu információi szerint nehezen bírják a programban kiválasztott (nyelv)iskolák a rohamot: van olyan intézmény, amely legközelebb csak májusra tudna időpontot adni. A jelentkezés is döcög.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 17. hétfő
Laura, Alida
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm