A polcok roskadásig voltak ismert márkajelzésű plüssökkel, különböző figurákkal és játékkonzolokkal.
Egy esztendő leforgása alatt százalékosan az alma drágult legjobban Magyarországon, de foghatják a fejüket a narancs kedvelői is. Sőt, olykor nem is kell egy év a drasztikus árnövekedéshez, van ugyanis két zöldség is, aminek a kilós átlagára egyetlen hónap alatt, 2020. október-november között is bődületesen emelkedett. Mutatjuk, mely termékek árának a láttán esik le leginkább az ember álla a boltokban.
A KSH legfrissebb statisztikái szerint a fogyasztói árak éves növekedési üteme 2,7 százalékra lassult 2020. novemberben. Ezzel együtt azért bőven akadtak olyan termékek, amiknek a drágulásra egyáltalán nem volt ilyen mérsékelt. Az élelmiszerek ára, ami például a legtöbb embert érint, 6,2 százalékkal nőtt 2019 novemberéhez képest, ezen belül ráadásul az idényáras élelmiszereké, mint
De több mint 10 százalékos áremelkedést mértek a párizsi-kolbász tengelyen, az étolajnál, a lisztnél és a cukornál. A munkahelyi étkezés is magasabb lett 9,7 százalékkal, de a szeszesitalok és dohányáruk is 10 százalékkal drágultak.
Egy év legjei
Ennél, illetve ezeken belül is vannak azonban még kirívóbb drágulások. A KSH ugyanis közzétette részletesen csoportosítva is az egyes termékek, illetve szolgáltatások árváltozását, amiből kiderül például, hogy egy esztendő leforgása alatt a csúcsdrágulás
Ez a termék kör 2019 novemberéhez képest 2020 novemberében nem kevesebb, mint 31 (!) százalékkal lett drágább. Ugyancsak magas, 20 százalékos drágulást mutatott ugyanezen az időtávon az ékszerek csoportja is.
A boltban leesik az állad!
A KSH rendes havi adatközlésében közzéteszi továbbá mintegy száz termék, illetve szolgáltatás árváltozását is. Itt tehát már nem csak a nagy termékkategóriákat lehet vizsgálni, hanem kifejezetten a konkrét termékek átlagárát is megnézhetjük, összehasonlíthatjuk. Ezek alapján 2020 novemberére, összehasonlítva 2019 novemberéhez képest, a hazai boltokban, a KSH mindenki által elérhető listája szerint
Ezt követte narancs kilója a maga 33 százalékos áremelkedésével, ami mögött a dobogón az uborka futott be 26,5 százalékos drágulással. A TOP10 drágulás a következőképpen nézett ki a fent említett időszak alatt:
A listán látható, hogy az alma átlag kilós ára 153 forinttal lett több egy év leforgása alatt, míg a narancsnál a kilós áremelkedés 189 forint volt. Az uborka esetében a drágulás 160 forintos volt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A teljes KSH listát böngészve a TOP10 legjobban dráguló termék mögött még további 9 olyan termék volt, aminek az átlagára több mint 10 százalékkal emelkedett 1 év alatt, ezek a következők voltak sorrendben:
- Sertészsír, 400-500 g
- Olasz felvágott, kg
- Félbarna kenyér, kg
- Nemzeti Sport, 1 db
- Finomliszt, kg
- Napi menü, 2 fogásos, adag
- Szabványméretű levél belföldre, db
- Kristálycukor, kg
- Symphonia cigaretta, 20 db, csomag
Egy hónap alatt is nagyot fordul a világ
A KSH összesített terméklistáján azt is megvizsgálhatjuk, hogy egy hónap alatt mennyit változik az egyes termékek fogyasztói átlagára. Ezek alapján 2020. október - november között a legtöbb termék, szolgáltatás esetében nem történt nagy elmozdulás. A vizsgált árak sokasága stagnált vagy maximum néhány százalékos kilengést mutatott.
Volt azonban két olyan élelmiszer, ami egy hónap alatt is óriási dráguláson ment keresztül. Októberről novemberre, a KSH több mint 100 termékből álló listája szerint, a legjobban
A többi termékhez képest szintén igencsak növekedett a paradicsom kilójának átlagára is, 1 hónap alatt, októberről novemberre 17,9 százalékos emelkedést mért a KSH.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.