Ha belföldi nyaralás, akkor biztosan kerül valamilyen halas fogás az ebédasztalra, de mennyibe fog ez fájni?
A dolgozók is megérezhetik, ha a kormány valóban protekcionista politikát folytatna a külföldi üzletláncok ellen. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint megváltozhatnak a munkafeltételek, általában nem a munkavállalók előnyére.
Reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség arra, hogy nyíltan protekcionista politikát hirdetett meg Lázár János a magyar élelmiszeripar megmentése és feltámasztása érdekében. A kormánybiztos az Agrárszektor Konferencián a nemzeti élelmiszeripar megerősítése mellett azt is kihirdette, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is.
Kordás László szerint egy multi kivonulását a dolgozók biztosan megéreznék, még akkor is, ha nem veszítenék el munkájukat:
- mondta az RTL Híradónak a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. A külföldi láncok egyelőre nem akartak reagálni Lázár János kijelentésére.
Az Innovációs és Technológiai minisztérium pedig azt írta, hogy a gazdaság minden területén erősíteni kell az önellátóságot, a kereskedelemben pedig el kell érni, hogy minél nagyobb arányban legyenek magyar termékek a polcokon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül
- Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport Magyarországon
- Gulyás Gergely: mi teszünk szívességet az Európai Uniónak
- „Erős csapattal” érkezik Budapestre a kínai elnök, nukleáris együttműködés is kezdődik
- Megint Oroszország területét támadta Ukrajna
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt