15 °C Budapest

Ez nem lesz olcsó csörte: rengeteg magyar csak így szerezheti meg ezt a papírt

2020. szeptember 14. 09:57

Igencsak mélyre kell nyúlnia a zsebében annak, aki magántanárral készülne fel egy nyelvvizsgára. Budapesten ráadásul drágább magántanárhoz járni, mint a vidéki megyeszékhelyeken - írja az Eduline.

Budapesten a 45 perces magán nyelvórák ára 3-4 ezer forintnál kezdődik, a 60 perces órákért pedig általában 6-7 ezer forintot kell fizetni, ám ez könnyen felcsúszhat 10 ezer forintra is - írja a portál.

Ehhez képest például Debrecenben és Székesfehérváron 1 órányi magántanáros óra annyiba került, mintha Budapesten egy 45 perces kurzusért fizetnénk, tehát 3-4 ezer forintba. Érdekes, hogy Győrben, Miskolcon és Pécsett ugyancsak a 45 perces órák kerülnek 3-4 ezer forintba átlagosan.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm