Termékvisszahívást jelentett be a Nébih. A Dragon Superfood Organic termékben penészgomba és Bacillus cereus jelenlétét mutatták ki.
Mint ahogy arról a Pénzcentrum november 30-án, szombat reggel beszámolt, a tavalyi évben egy Ötöslottó nyertes nem váltotta be a majd 1,7 milliárd forintot érő szelvényét, így bukta a mesés vagyont. Nagyot bukni azonban nem csak így lehet, Peller Mariann és családja például úgy bukott óriásit, hogy egyszer mégsem tették meg a jól bejáratott szerencseszámokat, pedig akkor éppen kihúzták volna őket...
A szerencsejátékhoz fűződő viszonyáról is beszélt Peller Marianna a Blikknek, aminek során elmondta, hogy az emlékei a gyerekkorára nyúlnak vissza, melyek keserűek is lehetnének, de ő ma már inkább viccesen fogja fel a nagy lottónyeremény elúszását. A műsorvezető édesapjával többször lottózott, de nem sűrűn jártak sikerrel. Persze egyszer-kétszer összejött két találatuk az Ötöslottón, amivel visszanyerték a szelvényük árát, de ennél több nem.
- mesélte el keserédes történetét a lapnak Peller Mariann.
Van, akinek a milliárdos szelvény sem kell
A Pénzcentrumon éppen november 30-án, szombat reggel számoltunk be első kézből arról, hogy a tavalyi évben egy
Így úszni hagyta a gigászi nyereményt. Ez persze önmagában is teljes mértékben ámulatba ejtő, ám arról sem szabad mindeközben megfeledkezni, hogy hétről-hétre hazai szerencsevadászok ezrei nem veszik fel az őket megillető nyereményeket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- tudta meg a Pénzcentrum a Szerencsejáték Zrt.-től. Erről az alapról azt érdemes tudni, hogy az abba begyűlt összeget a Szerencsejáték Zrt. jellemzően különsorsolások formájában meghirdetett nyereményekre fordítja vagy az egyes játékok nyereményalapja kerül belőle kiegészítésre. "Tehát azok a pénznyeremények, amelyekért nem jelentkeznek a rendelkezésre álló határidőn belül a nyertesek, végül szintén a játékosokat gazdagíthatják" - írták a Pénzcentrumnak küldött válaszokban.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek