Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest.
Jelentős termékválasztékkal készül a grillszezonra az ALDI: az üzletlánc a Pénzcentrumot arról tájékoztatta, hogy a szezon már messze nem csak a nyári hónapokra korlátozódik, több olyan grill-termékük van, ami egész évben elérhető. Az utóbbi évekre egyre jellemzőbb trend, hogy a fogyasztók a grilltermékek esetében is a magas minőségű - például kolbászok esetében magasabb hústartalmú - termékeket keresik. A vásárlók előnyben részesítik a hagyományos magyar ízvilágot, így a fokhagymás, borsos-csípős és paprikás termékeket.
Az áruházlánc arra törekszik, hogy vásárlói évszaktól függetlenül megtalálják a grillezéshez vagy kerti sütéshez szükséges termékeket, alapanyagokat és eszközöket. A müncheni fehér és a nürnbergi kolbász például egész évben elérhető a kínálatban (már csökkentett zsírtartalmú változatban is kapható).
Főszezonban pedig a különböző - például sajtos, chilis, fokhagymás - ízű grillkolbászok mellett natúr, illetve borsos steak, továbbá hamburgerpogácsa is elérhető. Sertéshúsból is többfélét kínálnak, például marinádozott sertéskarajt és tarját - mindkettő zöldfűszeres és magyaros változatban is választható. A szárnyasok kedvelői akciósan majd csirkemell, csirkecomb és csirkeszárny, illetve saslik közül is választhatnak, de annak sem kell lemondania a grillezés örömeiről, aki húsmentes életmódot folytat, a kínálatban ugyanis grillsajt-készítmények is megtalálhatók, amelyek a szezonban kiegészülnek a camembert változattal, de kapható halloumi sajt is. A halas ételek kedvelői pedig grill lazacot, illetve pisztrángot és pontyot is választhatnak.
A vásárlók a nyári zenei fesztiválokon is találkozhatnak az áruházlánc grilltermékeivel, hiszen idén öt nagyrendezvényen - a Gyerekszigeten, a Telekom VOLT Fesztiválon, a Balaton Soundon, a Sziget Fesztiválon és most előszőr a szegedi SZIN Fesztiválon - vesz részt az ALDI és ahol GRILL ZÓNÁKBAN a kilátogatók az alábbi grillételek közül választhatnak: marinádozott sertéstarja, sertéskaraj, csirke felső-combfilé és csirkemellfilé, grill saslik és burger, lazac, illetve berni virsli, grillkolbász.
Az ALDI 2018-ban új borbeszerzési stratégiát vezetett be, amelynek fókuszában a legismertebb és a vásárlók által legkeresettebb magyar borászatok termékei állnak. A boltok polcain egyre több a neves termelők által, kizárólag az áruházlánc számára palackozott bor. Idén 7 új exkluzív bortételt vezetettek be eddig: míg télen a vörös, nyáron a rozé és a fehér fajták dominálnak.
Az áruházlánc tapasztalatai alapán nyáron egyértelműen a könnyebb borok (Irsai Olivér, cserszegi fűszeres, rozék) forgalma erősödik, de a vásárlók a grillezéshez gyakran választanak vörösborokat is. A szezonban egyébként erősödik az ásványvizek és az üdítők értékesítése is, különösen a citromos és citrusos, piros gyümölcsös ízek népszerűek.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
- Több ezer kanadai menekül az erdőtűz elöl
- Váratlan leállás a Magyar Postánál, késni fognak az utánvételes kifizetések
- Mesterséges intelligenciával pornófilmbe illesztette iskolatársai arcát egy Pest vármegyei diák
- Háború esetén fogadnának területükön atomfegyvert a svédek
- Kihúzták a konnektorból a hazai napelemes piacot