A világ leggazdagabb emberei egyre inkább privát, diszkrét vásárlások felé fordulnak, tesznek piacon kívüli ajánlatokat.
Egy új autó megvásárlása bizony nem olcsó mulatság, éppen ezért a többség nem is engedheti meg magának, hogy túl sokszor cserélgesse gépkocsiját. Ugyancsak jelentős kiadásokkal járhat az is, ha meglévő autónkban megy tönkre valami. Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy a pénzünkért cserébe elvárjuk, hogy a kiválasztott autó a lehető legmegbízhatóbb legyen. Egy friss tanulmány pontosan ebből a megbízhatósági szempontból vizsgálta és csoportosította a különböző autómárkákat.
Egy vadonatúj autó megvásárlása bizony több millió forintos kiadást is jelenthet, nyilván nem véletlen, hogy Magyarországon sokan inkább használt gépkocsit vásárolnak. Természetesen az autó megvásárlását követően is lehetnek további, akár igen magas költségeink, amennyiben valami meghibásodik a gépjárműben.
Éppen ezért a megfelelő autó kiválasztásánál kiemelkedő szempont, hogy az adott márka mennyire számít megbízhatónak. Nincsen ez másképp a tengerentúlon sem: az amerikai J.D. Power vállalat évről évre megvizsgálja, hogy melyek a legmegbízhatóbb (és a legkevésbé megbízható) autómárkák.
Legutóbbi tanulmányukban 3 éves gépkocsikat vizsgáltak meg azok megbízhatósága szempontjából. A tanulmányhoz 36 896 autótulajdonos válaszait használtak fel, akik mindannyian a kocsik eredeti tulajdonosai. A Tesla nem szerepel a tanulmányban, mivel nem volt elegendő válasz ezzel a márkával kapcsolatban.
A tanulmány szerint az autók megbízhatósága összességében sokat javult az utóbbi években. Érdekesség, hogy korábban a luxusmárkák dominálták ezt a listát, mostanra azonban felzárkóztak a tömegmárkák is.
A J.D. Power azt számolta, hogy a 2015-ös autók esetében 100 kocsira hány probléma jutott az elmúlt 12 hónapban. Az ipari átlag 142 probléma 100 autóra. A tanulmány lefed 177 különleges problémát is, melyeket hét nagy kategóriába csoportosít: külső, vezérlők/kijelzők, ülések, belső tér, vezetési élmény, audió/kommunikációs eszközök, szórakozás, navigációs rendszerek, klíma, motor.
A fejlődés ellenére azért még van min javítani. Különösen gyakran van probléma a beépített hangfelismeréssel és a beépített bluetooth-kapcsolattal. Ennek ellenére Dave Sargent, a J.D. Power globális autóipari részlegének alelnöke úgy véli, hogy a járművek megbízhatósága minden bizonnyal a legmagasabb szintű valaha.
Íme, ezek a legmegbízhatóbb autók:
Kisautó:
- Kia Rio
- Chevrolet Sonic
- Nissan Versa
Prémium kisautó (mindössze két autó található ebben a kategóriában):
- Lexus CT
- BMW 2 Series
- Kicsi SUV:
- Hyundai Tucson
- Chevrolet Trax
- Volkswagen Tiguan
Kicsi prémium SUV:
- Audi Q3
- BMW X1
- Mercedes-Benz GLA
Kompakt SUV:
- Chevrolet Equinox
- GMC Terrain
- Ford Escape
Kompakt prémium SUV:
- Mercedes GLX Class
- Porsche Macan
- Lexus NX
Kompakt autó:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Toyota Pruis
- Buick Verano
- Nissan Leaf
Kompakt prémium autó:
- Lexus ES
- Infiniti Q40
- BMW 4 Series
Közepes autó:
- Chevrolet Malibu
- Toyota Camry
- Buick Regal
Prémium közepes autó (mindössze két autó található ebben a kategóriában):
- Lexus GS
- BMW 5 Series
Közepes pickup (mindössze két autó található ebben a kategóriában):
- Toyota Tacoma
- Nissan Frontier
Közepes SUV:
- Chevrolet Traverse
- Buick Enclave; Hyundai Santa Fe; és Toyota Venza
Prémium közepes SUV:
- Lexus RX
- Lincoln MKX
- Lexus GX
Nagy autó:
- Buick LaCrosse
- Chevy Impala
- Ford Taurus
Nagy SUV:
- Ford Expedition
- Chevy Tahoe
Nagy pickup (mindössze két autó található ebben a kategóriában):
- Ford Super Duty
- Chevrolet Silverado HD
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak