Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Erősebb védelmet és a csalások hatékonyabb felgöngyölítését biztosító jogszabályt fogadott el kedden az EP.
Erősebb védelmet és a csalások hatékonyabb felgöngyölítését biztosító jogszabályt fogadott el kedden az EP - áll az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon közleményében.
Egy 2014-es felmérés szerint az utazással, szórakozással, ruházattal, elektronikai termékekkel és hitelezéssel foglalkozó elektronikus kereskedelmi oldalak több mint egyharmada megsértette az uniós fogyasztóvédelmi jogot. A szigorítást követően erősebb jogosítványt kapnak a nemzeti hatóságok a csalások megfékezésére, illetve összehangoltan fognak fellépni a határokon átnyúló eseteknél.
A modernizált Fogyasztóvédelmi Együttműködés keretében a jövőben a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok szorosabb együttműködésben és több eszközzel vehetik fel a harcot a szabályok internetes megszegése ellen.
Az új szabályok azokat a joghézagokat tüntetik el, amik részben az országonként különböző jogalkalmazásból adódnak.
A nyomozás során a hatóságok ezentúl:
- információt kérhetnek a webdoldalakat regisztráló cégtől, illetve bankoktól,
- titkos tesztvásárlást végezhetnek,
- büntetést róhatnak ki, rendelkezhetnek arról, hogy egy bizonyos oldalra figyelmeztetés kerüljön ki és el is távolíttathatnak bizonyos törvénysértő tartalmakat,
- kártérítési kötelezettségvállalásra kötelezhetik a kereskedőket, a fogyasztóknak kártérítési felvilágosítást adhatnak.
Amennyiben a jogsértő magatartás a tagállamok és a EU lakosságának kétharmadát érinti, a válaszlépéseket a Bizottság irányítja.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az EP-nek köszönhetően a fogyasztóvédelmi civil szervezetek nagyobb szerepet kapnak a jogsértések jelzésében.
- mondta Olga Sehnalová (S&D, Csehország) jelentéstevő.
A jogszabályt 591 szavazattal 80 ellenében 15 tartózkodás mellett fogadták el és még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia. A rendelet 2 évvel életbe lépése után alkalmazható.
Háttér
Megkérdőjelezhető e-kereskedelmi gyakorlatok:
- Több országban rövid ideig hirdetett repjegy promóció, ahol aztán végül törlik a "diszkont" jegyeket
- 1 euróért árult telefon, ahol az ember közben előfizetővé válik hosszú távra
- egy online kereskedő, aki nem olyan bútort szállít, mint ami a képeken van és rendszeresen átteszi a székhelyét egy másik országba
- autóbérlés, ami drágább külföldiek számára.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata