Egyáltalán nem mindegy, mit iszol a nagy melegben

2017. június 25. 12:00

Közel 40 évvel ezelőtt mindössze 2 liter ásványvizet ittunk évente, 15 éve ez az érték már elérte az 50 litert, most pedig a fogyasztás az európai átlagnál is nagyobb, 126 liter egy évben.

A felnőttek napi vízigénye 2,5-3 liter, amiből kb. 1,5 liter valamilyen ital formájában jut a szervezetünkbe. A közel 3 literre azért van szükségünk, mert nagyjából ennyit veszítünk el naponta többek között a verejtékezéssel, kivált a nyári időszakba - írja közleményében a Magyarvíz Kft. 

Egy felnőtt testének 60 százaléka folyadék, a csecsemőknél ennél is magasabb, míg az idősebbeknél alacsonyabb ez az érték. A kisbabák és az idősek fokozottan veszélyeztetettek nyáron, a kicsik, mert kisebb a testük, így könnyebben kiszáradhatnak, az idősek, mert kevesebb a folyadék a szervezetükben, és szomjúságérzetük alacsony. A szívproblémákkal küzdőknek pedig ajánlott odafigyelni arra, hogy a vízpótlás ásványianyag-tartalmú vízzel történjen. De fontos tudni, hogy az ásványvíz nem csak a szomjúságunkat oltja, hanem segít a kalcium és magnézium pótlásában is.

Átlagosan a napi kalóriaszükségletünk 20 százalékát italok formájában juttatjuk a szervezetünkbe.

Ez azt jelenti, hogy egy felnőtt ajánlott napi 2000 kalóriabeviteléből kb. 400-500-at a különböző italok emésztik fel, ezért a kutatók azt javasolják, hogy ezt az értéket mérsékeljük 10 százalékra. De rengeteget számít mit választunk, hiszen attól függően, hogy mit iszunk számos elbújtatott kalóriát vihetünk a szervezetünkbe. A víznek és a kávénak például alacsonyabb a kalóriatartalma, míg a tejjel és a különböző gyümölcslevekkel már érdemes vigyázni.

Érdekesség, hogy megváltozott a palackok méret szerinti kereslete: bár még mindig a 1,5 literes ásványvizek a legkelendőbbek, a piac egyre inkább a kisebb kiszerelések felé tolódik - a Magyar Ásványvíz Szövetség adatai és a miénk szerint is a vásárlók egyre szívesebben választják 0,5 literes palackokat. Míg 15 évvel ezelőtt alig-alig vásárolták ezt a kiszerelést - csupán 1 százalékot képviselt a teljes értékesítésből - ez a szám mostanra közel 40 százalékra nőtt. Véleményem szerint ennek két oka lehet; egyrészt, mert a kisebb kiszerelést praktikusabb magunkkal vinni bárhová is megyünk, másrészt sportoláshoz, mozgáshoz is inkább ezt vesszük magunkhoz

- mondta el az új trendekről Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi igazgatója.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Jól látható a szénsavmentes ásványvizek előretörése is. Magyarországon 2002-ben az eladott vizek 79 százaléka szénsavas volt, 2016-ban ez 57 százalékra csökkent. A Mizse vizek forgalmazójánál ez az arány 50-50 százalék. A Magyarvíz teljes éves forgalma 10 év alatt több mint megháromszorozódott. 2016-ban már 200 millió palackot értékesítettek.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem