Undorító! Döglött egerek és hatalmas mocsok egy budapesti étteremben + videó

2017. május 30. 12:02

Csaknem 90 kiló alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását, valamint a melegkonyhás tevékenység felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) egy budapesti étteremben. A vendéglátóhely raktárában több éve lejárt és egérrágta alapanyagokat is találtak az ellenőrök.


A budapesti étterem jó néhány ponton megsértette az előírásokat. A húselőkészítőben található hűtőben például együtt tárolták a nyers húst és a fedetlen készételeket, míg a főzőtér hűtőiben vegyesen tartottak alapanyagokat, félkész és késztermékeket. Utóbbiak nagy része ráadásul jelöletlen, ezáltal nem nyomon követhető volt.

Egyes alapanyagok 2015-ben, illetve 2016-ban lejártak, de az ellenőrzés során a szakemberek találtak 2012-es minőségmegőrzési idejű fagyasztott garnélarákot is, valamint a szárazáru raktárban egérrágta élelmiszereket és egy egértetemet.

Az egység minden helyisége és berendezése erősen szennyezett, takarítatlan volt. A mosogatómedencéket nem lehetett használni. Az üzemi és a fogyasztói edények, valamint az előkészítőkben használt eszközök mosogatása egy helyen, fertőtlenítő hatású mosogatószer nélkül történt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hatóság 37 tétel, összesen 87,367 kiló alapanyag, félkész-, illetve késztermék forgalomból történő kivonását, valamint - az elfogadhatatlan higiéniai körülmények miatt - az étterem melegkonyhás tevékenységének felfüggesztését rendelte el. Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható. A vendéglátó egység tevékenységét csak az ismételt helyszíni ellenőrzést követően folytathatja.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm