Egy kaliforniai bíróság elítélte Aziza Gravest, aki több mint 100 alkalommal lopott el összesen több mint 60 000 dollár értékű árut
A vásárlók és a hazai tojástermelők érdekeit is védi a Nemzetgazdasági Minisztérium rendeletmódosítása, amely a vásárlók egyértelmű tájékoztatására kötelezi a kiskereskedőket. A szabályozás módosítására azért volt szükség, mert a kiskereskedelemben gyakorlattá vált, hogy a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat az előírtnál kisebb méretben jelölték, ami alkalmas a vevők megtévesztésére.
A hétfőtől életbelépő rendeletmódosítás szerint a tojás egységárát jelző számértéket az eladási, darabár számértékével azonos méretben kell ezentúl feltüntetni. A vevőbarát rendeletmódosítás segíti, hogy a vásárlók számára azonnal összehasonlítható legyen az eltérő méretű és tömegű tojások darabára a súlyra vetített egységárral. Az eddigi négy (S, M, L és XL) méretkategória szerint osztályozott tojásoknál ugyanis nem feltétlenül jelent meg a tényleges súly szerinti különbség, így a súlyra vetített ár nem volt olcsóbb a kisméretű tojásoknál a nagyobb méretűekhez képest.
A rendeletmódosítás egyúttal a hazai tojástermelők érdekeit is védi, hiszen az utóbbi időben jelentősen megnőtt a kisméretű (A-minőségű, ipari) tojás importja, ami sok esetben - a látszólagosan olcsóbb eladási ára miatt - hátrányosan érintette a magyarországi gazdák által termelt, magasabb kategóriába sorolt tojások értékesítését.
A Magyar Közlönyben decemberben megjelent jogszabályváltozás, "A termékek eladási ára és egységára, továbbá a szolgáltatások díja feltüntetésének részletes szabályairól szóló 4/2009. (I. 30.) NFGM-SZMM együttes rendelet módosítása" március 20-tól lép hatályba.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás
- Súlyos vádakat olvasnak a távozó Dárdai Pál fejére
- Osztrák külügyminiszter: merő ábránd Törökország uniós tagsága
- Súlyos fegyház büntetést kapott a volt miniszter, aki megölte a feleségét - Kazahsztánban
- A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
- Több ezer kanadai menekül az erdőtűz elöl