Egy kaliforniai bíróság elítélte Aziza Gravest, aki több mint 100 alkalommal lopott el összesen több mint 60 000 dollár értékű árut
Több okosjáték is lehetőséget ad, hogy visszaéljenek a legkisebbek adataival és titkaival. Az uniós és az amerikai fogyasztóvédők is óva intenek attól, hogy idén karácsonyra My Friend Cayla vagy az i-Que nevű, internethez csatlakoztatható okosjátékokat tegyünk a fa alá - írja a Magyar Nemzet.
Az unió több országában kapható okosjátékok a szakemberek szerint durván megsértik az adat- és fogyasztóvédelmi előírásokat. Nem csupán beszélgetésre késztetik a gyermekeket, hanem egyben - a szülők hozzájárulása nélkül - rögzítik is, amit mondanak.
A Los Angeles-i Genesis Toys által gyártott játékokkal kapcsolatban további aggodalomra adhat okot, hogy egyszerű módon meg lehet hekkelni a rendszerüket. A szakemberek szerint aki kicsit is ért hozzá, könnyen el tudja érni, hogy egy mobiltelefonon keresztül halljon mindent, amit a játék "hall", illetve beszélni tudjon a játékon keresztül.
Ezek mellett ráadásul a termékek bújtatott reklámokat is közvetítenek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A lap úgy tudja, hogy Magyarországon egyelőre egyik játék sem kapható, de az Egyesült Államokban My Friend Cayla 60 dollárba (17 ezer forintba) kerül, míg az i-Que intelligens robot 90 dollárba (25 ezer forintba) kerül.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
- Több ezer kanadai menekül az erdőtűz elöl
- Váratlan leállás a Magyar Postánál, késni fognak az utánvételes kifizetések
- Mesterséges intelligenciával pornófilmbe illesztette iskolatársai arcát egy Pest vármegyei diák
- Háború esetén fogadnának területükön atomfegyvert a svédek
- Kihúzták a konnektorból a hazai napelemes piacot