Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük a 20. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
Hétfőn beköszöntött a valódi ősz, amikortól az emberek több időt töltenek otthonukban. Egyre népszerűbb ebben az időszakban a magyar fogyasztók körében a lakás szezonális csinosítása, azt azonban kevesen tudják, hogy akár minimális anyagi ráfordítással is teljesen újra lehet formálni egy-egy szoba hangulatát, stílusát. Mutatjuk, milyen trükköket érdemes bevetni, és mennyibe kerül mindez.
Az utóbbi években a magyar fogyasztók egyre többet költenek lakhatási körülményeik javítására, és hatalmas népszerűségnek örvend a lakberendezés mellett az otthonok szezonális csinosítása is.- derült ki a Cofidis júliusi felmérésből. Az emberek évről évre többet költenek ezekben a kategóriákban, miközben sokan döntenek úgy, hogy nem áldoznak teljes bútorcserére, inkább régi berendezéseik újraöltöztetésével formálják át a lakást. Ha szeretnéd felkészülten várni az igazi téli hideget, akkor a következő ötleteket pont neked ajánljuk.
1) A fényeken múlik minden
A téli időszakban főleg fényre és melegségre vágyunk, ezt pedig néhány egyszerű praktikával is megteremthetjük. Bárdóczky Andrea lakberendező szerint a gyertyák, mécsesek mellet a tükrök és a modern kristálycsillárok lehetnek segítségünkre abban, hogy a fényhatásokat megsokszorozva, világosabb teret kapjunk.
- tette hozzá a szakember.
2) Puha és bolyhos töménytelen mennyiségben
A KIKA bútorlánc szerint is egyre többen igyekeznek évszakról évszakra újjávarázsolni otthonuk hangulatát, a vásárlói kosár értéke pedig a pár ezer forinttól az egészen nagy összegekig terjed.
Előbbiek esetében a selyem és a szatén anyagok különösen népszerűek, a szőnyegeknél pedig nem az anyag lényeges, hanem az, hogy minél kevesebb hideg padlófelület maradjon. Egy-egy extra takaró is jó befektetés a legnagyobb zimankóban, főleg a bolyhos, szőrös modellek a kelendőek ilyenkor - tudta meg a Pénzcentrum a bútorlánctól.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
3) Divatos árnyalatok, és még melegítenek is
A Praktiker barkácslánc tapasztalatai szerint, ahogy megérkezik a rossz idő és be kell kapcsolni a fűtést, hirtelen megugrik a kereslet a fűtés- és világítástechnikai eszközök és kiegészítők iránt, de sokan már az ünnepekre is elkezdenek készülni.
A barkácslánc vásárlói körében az utóbbi években népszerűvé váltak a ledes mécsesek is, amelyek a megtévesztésig hasonlítanak a valódiakra, a fényt azonban a ledvilágítás adja bennük. Ez egy biztonságos, cseppet sem tűzveszélyes, gyerekbarát megoldás a családoknak az egyre hosszabb őszi és téli esték hangulatosabbá varázsolásához.
Mennyibe kerülnek ezek?
A fenti példák alapján látjuk, hogy nem kell vagyonokat elkölteni arra, hogy felkészítsük otthonunkat a télre, hiszen néhány kisebb kiegészítő is teljesen új hangulatot kölcsönöz bármelyik helyiségnek. Összeszedtünk néhány olyan kiegészítőt, amelyeket már 2000 forint alatt be tudsz szerezni:
- 2 darab illatmécses: 610 forint
- színes asztali lámpabúra: 1000 forint
- polárpléd: 1000-1500 forint
- szpotlámpa: 1950 forint
- sólámpa: 1990 forint
- lávalámpa: 1990 forint
Színes mécseseket már pár száz forinttól találni a legtöbb áruházláncban, az Obiban szpotlámpát már 2000 forintért lehet vásárolni, egy új lámpabúra 2000-3000 forint között vásárolható a Praktikerben, a KIKA pedig most hétvégén minden termékre érvényes 15 százalékos kedvezménnyel várja a vásárlókat.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak