A tejet helyettesítik leggyakrabban a fogyasztók növényi alapú alternatív termékekkel.
Számítások szerint mindössze 2,5 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek, ha öt százalékra mérséklődne az édesvízi hal általános forgalmi adója. A zöldség- és gyümölcstermesztők szövetsége is áfacsökkentést követel a kormánytól - írja a Magyar Nemzet.
Németh István, a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület Hasznosítók Szövetségének elnöke szerint a legegészségesebb húsféle a hal, népszerűsítésére jelentős uniós forrásokat költöttek el tavaly, így még fontosabb lenne, hogy olcsóbban lehessen hozzájutni. Példaként hozta fel, hogy a tej, a baromfi és a tojás áfája is 27-ről öt százalékra csökken jövőre a tervek szerint.
Egy múlt heti sajtótájékoztatón Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is arról beszélt, hogy a halhús áfáját is célszerű lenne öt százalékra csökkenteni, és a kormány már foglalkozik a kezdeményezéssel. Németh István szerint szóbeli ígéret már érkezett, de konkrétum még nem, és a két héttel ezelőtti levélre sem kaptak választ. Pedig számításai szerint a magyar költségvetésből mintegy 2,5 milliárd forint esne ki, ami elenyésző összeg.
Az elnök hozzátette, egy kilogramm sertéscomb tisztítva jelenleg 900 forint körül kapható a boltokban. Ugyanennyi ponty 1100-ba kerül, s ha valaki tisztítást is kér, az további 200-300 forint. Mivel ezután a hal 30-40 százaléka - a pikkely, a belek és sokaknál a fej - a kukába kerül, ezért a hal mára gyakorlatilag kétszer annyiba kerül, mint a sertés.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása