Hamarosan kapható lesz a Tisza cipő limitált kollekciója, amit Azahrih-val közösen dobnak piacra.
A Tesco véglegesített egy megállapodást, amely szerint az áruházaikban el nem adott ételeket jótékonysági célokra ajánlják fel. Az áruházlánc a tervek szerint 2017. végére 5000 helyi jótékonysági szervezetnek adja az ételeket Nagy-Britanniában.
A legfrissebb adatok szerint az áruházakban és elosztóközpontokban 55 400 tonna élelmiszert dobtak ki 2015-ban. Már korábban is kísérleteztek az étel felajánlásával: a Community Food Connection nevű programban hat hónap alatt 14 áruházból 22 tonna ételt osztottak szét, ez 50 ezer étkezésnek felel meg.
A jótékonykodás először a nagyobb városok áruházaiban kezdődik (Manchester, Birmingham, Southampton and Portsmouth), idővel pedig az összesben így működik majd. Az áruházlánc a FareShare FoodCloud nevű programot használja az ételek elosztására.
Magyarországon egyébként 2015 óta nem dobja ki az élelmiszert több Tesco sem, megállapodtak a Magyar Élelmiszerbankkal. Így például az Esztergom-Belvárosi Plébánia a Magyar Élelmiszerbank alvállalkozójaként az esztergomi TESCO-ból tavaly május óta már harminc tonna ételt hozott el és osztott ki.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Drónokkal és tüzréséggel támadták az ukránok Oroszországot - videó
- Újabb ukrán területeket foglaltak el az oroszok
- Amerikába jöttem – Juhász Árpád magyar származású, világhírű tudósokat mutat be
- Közmunkára ítélte a bíróság a DK politikusát
- Eisenkrammer Károly: ilyen sportélményben, mint a Tour de Hongrie, még nem volt részem
- Biztonságosabb lesz a Windows, de sokkal lassabb is