Május 19-én és 20-án pünkösdöt ünnepel Magyarország, a legtöbb bolt ezért zárva lesz.
Voksán Virág után most Notár Mary szerzett be egy több százezres forintba kerülő pomerániai törpespiccet. A vásárláson túl azonban a kutyatartás sem olcsó mulatság, mutatjuk milyen költségekkel érdemes számolni.
Egyre nagyobb divat pomerániai törpespiccet tartani, a közelmúltban Notár Mary vásárolt ilyen fajta kutyust, de ilyen kutyája van Voksán Virágnak is, akinek elmondása szerint Magyarországon egy minőségi kennelből származó kiskutya több százezer forintba is kerülhet, de a tengerentúl akár 2 millió forintnak megfelelő összeget is elkérhetnek érte - írja a Bors.
A lapnak korábban egy kutyatulajdonos úgy nyilatkozott, hogy törzskönyv nélkül 200 ezer forintért is hozzájuthatunk egy ilyen fajtájú házi kedvenchez, ő azonban nemrég törzskönyvvel együtt 700 ezer forintért vásárolt egy törpespiccet.
A kutyavásárlás még nem minden
Amikor megvásároljuk új háziállatunkat talán nem is gondolunk arra, hogy később mennyi kiadással jár majd. Persze olyan gazdik is akadnak, akinek semmi sem drága, ha a kutyájukról van szó. Korábbi keresésünk alkalmával például olyan luxuskutyaházat is találunk, ami több mint egy millió forintba kerül, ezért pedig padlófűtés, légkondi és magától záródó ajtó is kerül a luxuskutyaházba.
De luxus nélkül sem olcsó a kutyatartás, gondoljunk csak a legalapvetőbb dolgokra, mint az állatorvosi kiadások, etetés vagy a póráz. Ezek közül nézzük meg közelebbről az etetés költségeit:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egy közepes termetű kutyát, ha konzervvel etetünk, napi egy dobozra van szükség. A kiszerelés az állat méretéhez igazodik, és az ár is: egy doboz 400 forinttól körülbelül 1000 forintos árskálán mozog. Ha száraztápot veszünk, egy közepes felnőtt kutyának vásárolhatunk egy 3 kilós kiszerelést 5600 forintért. Ha napi 30 dekát számolunk egy adagnak, ez 10 napra elég, és 560 forint a napi kajaköltségünk. A legolcsóbb talán, ha magunk főzünk az ebnek, szintén egy közepes méretűre számolva például marhaszívvel, rizzsel és répával a napi költség 250 forint, plusz a munkaidő, energia.
Ehhez pedig hozzájöhet a minden egyes alkalommal kifizetett állatorvosi vizsgálati díj, ne adj isten műtéti költségek, gyógyszeres kezelések, és egyéb költségek, így pedig már könnyen elérhetjük a 3 millió forintot is.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Akár el is tűnhet az avokádó az éghajlatváltozás miatt
- Rohantak a mentősök a kismamához, de késve érkeztek
- A Richter árbevétele csökkent, az árletörés gondot okoz, de nem Magyarországon
- Nagyon kellemetlen mellékhatása van Károly király rákkezelésének
- Elhunyt Horváth László, a legendás magyar film szereplője
- Leszámolnának az egyik legveszélyesebb daganattal