Kínai csalók állhatnak a világ egyik legnagyobb online csalása mögött, mely során közel 800 ezer európai és amerikai személyes és banki adatait szerezhették meg.
Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Elsősorban a nem-élelmiszer jellegű kiskereskedelem bővül dinamikusan, és meglehet, egy másik helyen már a vasárnapi boltzár hatását tapasztaljuk.
Az előzetes adatközléskor csak három részterületre látunk rá. Ebből az üzemanyag-kiskereskedelem 5,6 százalékos dinamikája kilenc havi mélypontot jelent - észrevehető a kapcsolat az üzemanyagárak drágulásával.Figyelemre méltó viszont, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem dinamikája látványosan esik vissza. Ez a kör valójában az "élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes" kereskedelmet jelenti.
Ez két okra vezethető vissza:
- Az egyik, hogy az ebbe a körbe tartozó boltok viszonylag hamar bevezették az online pénztárgépet, így a fehéredési hatás lassan eltűnhet az éves indexekből.
- A másik ok, hogy ez a kör magába foglalja a hipermarketek is, amelyek tipikus célpontjai voltak a vasárnapi bevásárlóknak.
A KSH egyébként az "élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes" kiskereskedelmet két kategóriába sorolja. Az egyik az "élelmiszer, ital, dohányáru", a másik pedig az "élelmiszer jellegű vegyes" költés. Ez utóbbiba tartozhatnak a hipermarketek, vagyis itt kellene a nagyobb lendületvesztést látnunk. Ezt majd csak a részletes adatok megjelenésekor ellenőrizhetjük, de mindenesetre már az áprilisi adatok láttán is tapasztaltuk ezt a hatást, ezért egyre inkább körvonalazódik, kik a vasárnapi boltzár vesztesei.
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Negyed évszázad után feltámad hamvaiból egy klasszikus mobiltelefon
- Új utat találtak a hackerek az okostelefonokba
- Még egy fontos Duna-parti autós szakaszt zárnak le
- Ez nem sci-fi: felfegyverzett robotkutyák uralhatják a harctereket
- Magyarországi gyűlések idején blokkolt mobilhálózat? - Megszólalt a rendőrség
- Fizetős lett a szétlopott szellemváros a Balaton közelében